Davis-kupa: Fucsovics és Nagy is kikapott – távolodik a feljutás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 17:42
null
Fucsovics Márton nem bírt a szlovák Jozef Kovalíkkal, négy szettben kikapott (Fotó: Koncz György)
Fucsovics Márton négy szettben kikapott a világranglista 124. helyén álló Jozef Kovalíktól a Davis-kupa euró-afrikai zóna I-es csoportjának második fordulójában, így a második kiemelt szlovákok 2–0-ra vezetnek a párharcban.

 

Az első szettben Fucsovics Márton kétszer is brékelte ellenfelét, ám Jozef Kovalík mindkét esetben, azonnal elvette a magyar teniszező adogatását. A kulcspillanatok 4:5-nél voltak, amikor is a magyar teniszező négy szettlabdát hárítva egyenlített, majd rövidítésben 7:5-re megnyerte az első játszmát.

A második szettben is többször brékelték egymást a felek. Kovalík 4:4-nél vette el Fucsovics adogatását, saját játékában pedig nem is hibázott, és 6:4-re győzött.

A mindent eldöntő gémben Fucsovics szervált elsőként, ha nagy nehezen is, de hozta adogatójátékát, 1:0-s vezetésnél arra is volt esélye, hogy brékelje a szlovákot, ám több ki nem kényszerített hibát is ütött, így nem tudott élni a lehetőséggel.

Fucsovics 4:3-as előnynél elvette Kovalík adogatását, így a szettért szerválhatott, azonban nem tudott pontot tenni a végére, a szlovák brékelte. Hat-ötnél a magyar jobban kezdett, ám sorozatban négy hibát ütött, 6:6 után pedig jöhetett a rövidítés – ezt Kovalík bírta jobban, és be is húzta a szettet (7:6).

A nagyedik játszmát rosszul kezdte Fucsovics, de a folytatás sem volt jobb. Egymás után kétszer is elveszítette szerváját – a magyar az összecsapás ezen periódusában többször is húzta a lábát, combját fájlalta, vélhetően megsérült –, játéka teljesen szétesett.

Kovalík élt a lehetőséggel, 6:1-re megnyerte a negyedik szettet, ezzel együtt a mérkőzést is.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

Nagy Péter–Andrej Martin

Az első négy játék az adogatókról szólt (2:2), de ezt követően a fogadók kerültek fölénybe, és sorozatban öt brék következett – sajnos pont Martin törte meg a negatív szériát (4:6).

Az izraeliek ellen a világranglistán jelenleg a 65. helyen álló Dudi Szelát nagy meglepetésre legyőző Nagy nem találta a ritmust, a szlovák játékos pedig 4:4 után állva hagyta ellenfelét, zsinórban hét játékot nyert meg (0:5).

Bár egy brék után hosszú időt követően ismét sikeres adogatójátékot mutatott be a világranglista-431. helyezett magyar, Martin az újabb esélyével már lezárta a szettet (2:6).

A harmadik játszma az elsőhöz hasonlóan indult, két-két sikeres adogatójáték után ismét a fogadók kerültek előtérbe, de Martin ezúttal már 4:3-as előnyénél megszakította a sort. Nagy 3:5-nél még a mérkőzésben tudott maradni, de a szlovák a következő adogatásával pontot tett a meccs végére – a hetedik meccslabdájával (4:6).

Szlovákia ezzel összesítésben 2–0-ra vezet a párharcban.

A párharc győztese játszhat szeptemberben a 16 csapatos elitet felvonultató világcsoportba való feljutásért, az ellenfél a világcsoport első körében alulmaradó egyik válogatott – Japán, Kazahsztán, Svájc, Lengyelország, Kanada, Németország, Ausztrália vagy Belgium – lehet.

DAVIS-KUPA
EURO-AFRIKAI ZÓNA I-ES CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA (2.) 0–2

Nagy Péter–Andrej Martin 4:6, 2:6, 4:6
Fucsovics Márton–Jozef Kovalík 7:5, 4:6, 6:7,1:6

SZOMBATON
Fucsovics Márton, Gödry Levente–Andrej Martin, Igor Zelenay

VASÁRNAP
Fucsovics Márton–Andrej Martin
Nagy Péter–Jozef Kovalík

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
11 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik