Wimbledon: Gálfi pazar kezdés után kiesett a selejtezőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.27. 13:46
A selejtező első fordulója jelentette a végállomást Gálfi Dalma számára a wimbledoni teniszbajnokságon. A világranglista 138. helyén álló magyar játékos a német Antonia Lottnertől kapott ki három szettben.

Pedig nem indult rosszul a meccs a 18 év magyar számára, hiszen gyorsan 3:0-s előnyre tett szert, majd egy újabb brék után könnyedén, 6:1-re megnyerte az első szettet.

A 20 éves német játékos a második játszma elején bréklabdát hárított, majd 6:5-ös előnyénél a mérkőzés során először brékelte Gálfit, ami egyenlítést is ért neki (5:7).

Innentől pedig valami megtört, a magyar játékos már egy adogatást sem tudott megnyerni, a döntő szettet így simán elbukta (1:6).

Az év harmadik Grand Slam-tornáján Babos Tímea és Fucsovics Márton biztosan a főtáblán kezd. A férfiak selejtezőjében hétfőn Balázs Attila búcsúzott, míg a női kvalifikációban Stollár Fanni kedden a japán Omae Akikóval csap össze.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Lottner (német)–Gálfi (magyar, 20.) 1:6, 7:5, 6:1

HÉTFŐI EREDMÉNY
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
De Loore (belga)–Balázs (magyar) 7:5, 7:6

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
19 órája

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58