Tenisz: Friss levegőt és pozitív energiát hozott – Nadal

MTI MTIMTI MTI
2017.09.27. 11:41
A világelső Rafael Nadal szerint vérfrissítésként hatott az, hogy Carlos Moya csatlakozott edzői stábjához.

A spanyol teniszsztár tréningjeit gyerekkora óta nagybátyja, Toni irányította, honfitársa, a szintén volt világranglista-vezető Carlos Moya tavaly decemberben kapcsolódott be a munkába.Carlos Moya tavaly decemberben kapcsolódott be a munkába.

„Óriási lelkesedéssel érkezett, és szentül hitt abban, hogy néhány változtatással tovább fejlődhetek. Így is lett” – mondta a 31 esztendős játékos, aki az elmúlt két évben sérülésekkel és formahanyatlással is küszködött.

„Carlos friss levegőt és pozitív energiát hozott a csapatba, s az ötleteivel Toni is elégedett volt” – tette hozzá.

Rafael Nadal, aki a US Openen 16. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, elmesélte, hogy Moya hosszan tanulmányozta az edzéseit, mielőtt előállt javaslataival. Csatlakozása egyben a váltást jelentette a stábban, mivel Toni Nadal az idény elején közölte, hogy utolsó évét tölti unokaöccse mellett, s a jövőben a Nadal Akadémiára, illetve a szintén mallorcai női torna igazgatói feladataira koncentrál.

Az idén 56 győzelemnél és 9 vereségnél tartó Nadal legközelebb a jövő héten, Pekingben versenyez.

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09