Tenisz: Babos kifakadt, majd tarolt a harmadik szettben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 11:49
null
Babos Tímea már a legjobb nyolc között jár (Fotó: AFP)
Babos Tímea három szettben, 6:3, 4:6, 6:2-re legyőzte a szlovén Dalila Jakupovicot a tajpeji kemény pályás női tenisztorna második fordulójában, és továbbjutott a negyeddöntőbe. Párosban már elődöntőbe jutott a magyar teniszező.

 

A negyedik helyen kiemelt magyar teniszező az első játszmát brékhátrányból felállva nyerte meg, viszont a másodikban ellenfele ugyanezt hajtotta végre – Babos nem is volt elégedett magával, ezt ütője földhöz vágásával érzékeltette.

A döntő szettben Babos lehengerlően játszott, és bár egyszer elbukta saját adogatójátékát, háromszor is elvette a világranglista 169. helyén álló szlovénét, így viszonylag könnyedén masírozott be a negyeddöntőbe.

A magyar lány ellenfele a hetedik helyen kiemelt, lengyel Magda Linette lesz a legjobb nyolc között.

„Elég lassú a pálya, ez inkább az ellenfelemnek kedvezett. Tegnap és ma is rengeteget kellett mozogni, de Jakupovic sokkal jobban teniszezett, mint amit a ranglistája mutat. Amint éreztem a döntő játszmában, hogy esélyem van, igyekeztem kihasználni, ez volt a kulcs a győzelemhez. Nemrég volt egy gyors jegelés, aztán jön a páros, menni kell tovább” – olvasható a magyar teniszező nyilatkozata a honlapján, a babostimea.hu-n.

Párosban már elődöntős a magyar játékos, aki a tajvani Csan Hao-csing oldalán egy japán duót búcsúztatott a negyeddöntőben. A döntőbe jutásért a japán Hibino Nao és a grúz Okszana Kalasnyikova lesz az ellenfelük.

WTA-TORNA, TAJPEJ (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Babos (magyar, 4.)–Jakupovic (szlovén) 6:3, 4:6, 6:2

PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Csan Hao-csing (magyar, tajvani, 1.)–Hozumi, Namigata (japán) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik