Tenisz: Fucsovics döntő szett 7:5-re kapott ki Monte-Carlóban

Vágólapra másolva!
2018.04.15. 20:32
null
Fucsovics Márton túl sokat hibázott (Fotó: Magyar Teniszszövetség)
Fucsovics Márton szettelőnyről kikapott az orosz Danyiil Medvegyevtől a monte-carlói salakpályás teniszverseny első fordulójában.

 

 

Ez volt a két játékos első egymás elleni mérkőzése, a világranglistás helyezések (48. és 61.) alapján a négy évvel fiatalabb orosz volt valamivel az esélyesebb. Az első szettben 2:2 után 5:2-re elhúzott Medvegyev, 5:3-nál adogatott a játszmáért, majd 5:4-nél fogadóként volt szettlabdája. Egyikkel sem tudott élni, Fucsovics kiharcolta a rövidítést, azt pedig 7–4-re megnyerte.

A második szett hasonló forgatókönyv szerint zajlott, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ebben az orosz nem állt meg 5:2-nél, 6:2-vel egyenlített.

A döntő játszmában fej fej mellett haladtak, és 4:4-nél Fucsovics még hozta az adogatását bréklabdákat hárítva, 5:5-nél semmire elbukta a szervajátékát, kettős hibával. Medvegyev tehát a továbbjutásért adogathatott, és nem hibázott – Fucsoviccsal ellentétben, aki 0:15-nél egy könnyűnek tűnő röptét ütött hosszúra –, ő készülhet a második fordulóra.

Jó hír ugyanakkor, hogy Balázs Attila első kiemeltként megnyerte a Portóban rendezett, 25 000 dollár összdíjazású salakpályás ITF-tornát. A döntőben a világranglista 304. helyén álló argentin Pedro Cachint verte meg 6:0, 6:4-re.



 

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 872 105 euró, salak)
1. FORDULÓ

Medvegyev (orosz)–Fucsovics 6:7 (4–7), 6:2, 7:5
M. Zverev (német)–Auger-Aliassime (kanadai) 6:2, 6:7 (4–7), 6:1
Hacsanov (orosz)–Kokkinakis (ausztrál) 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
13 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
15 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
20 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
23 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06
Ezek is érdekelhetik