Tenisz: milliós kártérítést követel a doppingvizsgálatok miatt

MTI MTIMTI MTI
2018.04.10. 12:35
A doppingvizsgálatok által okozott egészségi problémák miatt milliós kártérítést követel az amerikai Madison Brengle, a női tenisz-világranglista 83. helyezettje.

A 28 éves játékos a női tornákat szervező WTA-t és a nemzetközi szövetséget (ITF) perelte be, mivel – amint ügyvédje kifejtette – az injekciós tűs vérvételek egy ritka betegséget váltottak ki nála, így az ütőt tartó jobb karja megduzzadt, és gyengültek benne az izmok. Emiatt több tornától is vissza kellett lépnie, a múlt héten Charlestonban az első fordulóban kiesett.

A hírek szerint több mint tízmillió dollárt követelő Brengle azt is sérelmezi, hogy amikor – orvosi szakvéleményekre hivatkozva – alternatív doppingvizsgálati módszerért folyamodott a WTA-hoz és az ITF-hez, mindkét szervezet elutasította kérelmét.

Az interneten hozzáférhető ITF- és WTA-statisztikák szerint a világranglista 35. helyén is megforduló teniszező 2017-ben 2-6, 2016-ban pedig 5-9 doppingszűrésen esett át, ehhez járult évi két kontroll az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége részéről. Az adatok ugyanakkor nem egyértelműsítik azt, hogy vér- vagy vizeletvizsgálatról volt-e szó.

Legfrissebb hírek

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Serena Williams a US Open előtt még játszana egyesben

Tenisz
2026.07.07. 21:13

Szabalenkát megizzasztották a második szettben

Tenisz
2026.07.01. 19:18

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
2026.06.30. 22:58

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
2026.06.30. 15:51

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22