Davis-kupa: „Nadal nélkül is a spanyolok az esélyesek”

MTI MTIMTI MTI
2018.09.11. 17:19
Yannick Noah, a francia Davis-kupa-csapat szövetségi kapitánya szerint a spanyol teniszválogatott a sérülés miatt hiányzó Rafael Nadal nélkül is esélyesebb náluk a hét végi elődöntőben.

Noah az összecsapás keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: teniszrajongóként természetesen „csalódott”, amiért Nadal nem léphet pályára – a világelső pénteken, a US Open elődöntőjében térdsérülés miatt adta fel a küzdelmet az argentin Juan Martin del Potro ellen a második játszmát követően –, kapitányként viszont meggyőződése, hogy mindent megváltoztat az ellenfél legjobbjának hiánya. A felkészülésüket és az esélyeiket egyaránt.

„Amikor Nadal pályára lép, akkor az általában két pontot jelent a spanyoloknak” – mondta a szakember, aki hozzátette, a világelső nélkül ellenfelüknek kevesebb, nekik viszont több esélyük van a győzelemre, de az erőviszonyokat figyelembe véve még mindig inkább a spanyolokat tartja a favoritnak, mint a címvédő francia együttest.

Az összecsapást Lille-ben rendezik, a franciáknál Lucas Pouille (a világranglista 19. helyezettje), Richard Gasquet (24.), Benoit Paire (54.), Nicolas Mahut (150.) és Julien Benneteau (57.) kaphat szerepe. A spanyoloknál Sergi Bruguera szövetségi kapitány Albert Ramost (55.) hívta meg Nadal helyett, rajta kívül Pablo Carreno (21.), Roberto Bautista (26.), Feliciano López (74.) és Marcel Granollers (101.) léphet pályára.

A másik elődöntőben a horvátok Zadarban fogadják az amerikaiakat.

Legfrissebb hírek

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
18 órája

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37
Ezek is érdekelhetik