Tenisz: Stollár Fanny bravúros fordítása az Australian Openen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.09. 02:36
Megnyerte első mérkőzését a melbourne-i Australian Open selejtezőjében Stollár Fanny. A világranglista 124. helyén álló magyar versenyző három játszmában győzte le a kínai Csang Ju-hszüant.

A 24 éves ázsiai versenyző kihasználta az első játszma egyetlen bréklabdáját, a másodikban pedig már 4:2-re is vezetett. Ekkor azonban a magyar lány elkapta a fonalat, sorozatban négy gémet nyerve hozta a második játszmát, a harmadik szettet pedig végig vezetve már magabiztosan nyerte 6:4-re.

„Nem volt könnyű mérkőzés, az első meccs mindig nehéz, pláne úgy, hogy másfél hónapja léptem utoljára pályára. Nagyon ideges voltam, és ez rá is nyomta a bélyegét a játékomra az elején, de az a lényeg, hogy sikerült győzni" – mondta el a mérkőzés után Stollár Fanny.

Teniszezőnk – aki éppen kedden kapott meghívót a februári Fed-kupán szereplő magyar válogatottba is – következő ellenfele a világranglista 174. helyén álló montenegrói Danka Kovinics lesz.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE
SELEJTEZŐ
Női egyes, negyeddöntő
Stollár Fanny (magyar)–Csang Ju-hszüan (kínai) 4:6, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
13 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
14 órája

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
Tegnap, 18:56

Eastbourne-i tenisztorna: Stollárék kikaptak az elődöntőben

Tenisz
2026.06.26. 15:20

A legkellemetlenebb ellenfél – a Maja Chwalinska-portré

Képes Sport
2026.06.25. 14:56

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Eastbourne-i tenisztorna: Stollárék bejutottak az elődöntőbe

Tenisz
2026.06.24. 18:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29
Ezek is érdekelhetik