Davis-kupa: Debrecenben fogadjuk a belga válogatottat

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 15:36
null
Davis-kupa-csapatunk Debrecenben játszik a szuperdöntőbe jutásért (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar férfi teniszválogatott Debrecenben, salakon játszik Belgium ellen jövő márciusban, a tét a Davis-kupa madridi szuperdöntője lesz.

 

 

A magyar férfiválogatott a debreceni Főnix Csarnokban, salakon lép pályára Belgiummal szemben március 6–7-én a Davis-kupa világcsoportjának selejtezőjében, a tét a szezon végi, 18 csapatos madridi szuperdöntő lesz.

Köves Gábor együttese éppen a belgák ellen, 2018-ban szerepelt legutóbb a férfi csapatverseny legfelső osztályában, ám az még az előző rendszerben történt, azóta a Davis-kupa radikális reformon esett át a Gerard Piqué spanyol labdarúgó által alapított Kosmos befektetési csoport dollármillióinak inspirálásával. Az új lebonyolítás alapján az eddigi háromnapos párharcokat két nap alatt lezavarják: előbb két egyéni mérkőzést rendeznek meg, másnap meg két egyest és egy párost, a találkozók két nyert játszmáig tartanak. Ezekkel a szabálymódosításokkal próbálták meg lerövidíteni az összecsapásokat, ám ez nem minden esetben valósult meg: a magyar együttes például szeptemberben három nap alatt nyert Ukrajna ellen, mert a mindent eldöntő meccsen Balázs Attila a sötétedés miatt csupán hétfőn ünnepelhetett.

A mieink az idén is megpróbálták beverekedni magukat a világcsoport szuperdöntőjébe, ám februárban, a németek ellen esélyük sem volt, hiszen a szövetséggel konfliktusban álló Fucsovics Márton (MTK) nem lépett pályára Frankfurtban, Balázs Attila (GYAC) pedig sérült volt, így Piros Zsomborék 5–0-ra buktak el az Alexander Zverevvel és Philipp Kohlschreiberrel felálló hazaiakkal szemben. Hogy a belgák ellen mire megyünk márciusban, arra egyelőre tippelni sem lehet. Tavaly 3–2-re nyertek ellenfeleink, ám egyrészt Liege-ben, kemény pályán rendezték meg a párharcot, aminél értelemszerűen kedvezőbb lesz Köves játékosainak a debreceni salak, másrészt akkor David Goffin bombaformában teljesített, Fucsovics pedig lábsérüléssel bajlódott.

A párharc nagyban függ majd a legjobbak szereplésétől: nagy kérdés, Goffin az Indian Wells-i és miami kemény pályás mestertornák előtt néhány nappal szeretne-e a magyarországi salakon küzdeni, míg Fucsovics a Nemzeti Sportnak a 2019-es szezon végén azt mondta, tervei szerint játszik a válogatottban.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
13 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
23 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik