Fed-kupa: az amerikaiakkal teljes a budapesti döntő mezőnye

Vágólapra másolva!
2020.02.09. 12:59
Utolsóként az amerikai női teniszválogatott jutott be a Fed-kupa budapesti döntőjébe, mivel a selejtezőben nagy csatában legyőzte a vendég letteket.

A 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams vezette hazaiak az első nap után 2–0-s előnyben voltak a Washington állambeli Everettben, ám a szombati folytatásban a friss Australian Open-bajnok Sofia Kenin meglepetésre kikapott Jelena Ostapenkótól. A baltiak ezután váratlanul kiegyenlítettek, mivel Anastasija Sevastova 2 óra 28 perces küzdelemben legyűrte Williamset, így a párharc a párosmeccsen dőlt el. Ez viszont már egyoldalú mérkőzést hozott, az amerikaiak mindössze négy gémet vesztettek.

Az április 14. és 19. közötti, 12 csapatos budapesti fináléban a kvalifikációból továbbjutott amerikai, fehérorosz, svájci, orosz, német, belga, szlovák és spanyol gárda mellett a házigazda magyar, a tavaly döntős ausztrál és francia, valamint a szabadkártyás cseh együttes szerepel. A döntő – melyben négy trió küzd majd – sorsolását kedden 18.30 órakor tartják a Szépművészeti Múzeumban.

FED-KUPA, SELEJTEZŐ
Egyesült Államok–Lettország 3–2 (Everett)
Sofia Kenin–Jelena Ostapenko 3:6, 6:2, 2:6
Serena Williams–Anastasija Sevastova 6:7 (5–7), 6:3, 6:7 (4–7)
Kenin, Bethanie Mattek-Sands–Ostapenko, Sevastova 6:4, 6:0
Pénteken játszották:
Sofia Kenin–Anastasija Sevastova 6:2, 6:2
Serena Williams–Jelena Ostapenko 7:6 (7–4), 7:6 (7–3)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
12 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik