Tenisz: Balázs Attila megverte a világranglista 52. helyezettjét

MTI MTIMTI MTI
2020.02.04. 07:19
null
Balázs Attila bravúros győzelemmel kezdett Córdobában (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Balázs Attila győzelemmel mutatkozott be az argentínai Córdobában zajló salakpályás tenisztorna hétfői nyitó napján.

 

A magyar játékos két játszmában búcsúztatta az olasz Lorenzo Sonegót az ATP-sorozatban most debütáló eseményen. Az első szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd onnantól a világranglistán 108. Balázs állva hagyta ellenfelét.

A második felvonásban mindkét teniszező megnyerte adogatójátékait, de egy ízben a világranglistán 52. Sonego négy, míg Balázs hat bréklabdát hárított. Rövidítésbe torkollott a játszma, melyben Balázs bizonyult jobbnak. Sonego így sorozatban tizedik mérkőzésén maradt alul, legutóbb tavaly szeptemberben hagyta el győztesen a pályát.

A találkozó 2 óra 2 percig tartott.

„Nemcsak az ellenféllel kellett megbirkóznom, hanem a széllel is – nyilatkozta az MTI-nek Balázs Attila. – Eddig mindennap erős szél fújt, de ma volt a legnehezebb játszani. Utolsóként felfértem még a főtáblára, így maradt plusz két nap a felkészülésre, kedden pedig rápihenhetek a nyolcaddöntőre.”

Balázs a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt chilei Cristian Garínnal (31.) találkozik.

„Nehéz meccsre számítok, mert ő nagyon jó salakpályás játékos, de ilyen szélben ha stabil vagyok, és tudom tartani a szervámat, akkor lesz esélyem. Próbálok felszabadultan játszani, és élni a lehetőségeimmel, sose lehet tudni, hogy neki milyen napja lesz. Várom már a szerdai meccset” – tette hozzá Balázs.

ATP 250-ES TORNA, CÓRDOBA (589 680 dollár, salak)
1. FORDULÓ

Balázs Attila–Sonego (olasz) 6:2, 7:6 (7–3)
Cuevas (uruguayi, 6.)–Delbonis (argentin) 7:5, 6:2
Mager (olasz)–Ficovich (argentin) 6:2, 3:6, 6:2
Taberner (spanyol)–Verdasco (spanyol, 7.) 4:6, 6:1, 6:4

ATP 250-ES TORNA, MONTPELLIER (586 140 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Gombos (szlovákiai)–Carreno Busta (spanyol, 6.) 3:6, 6:4, 6:3
Barrere (francia)–J. Sousa (portugál) 6:2, 7:6 (8–6)
Pospisil (kanadai)–Bedene (szlovén) 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (586 140 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Caruso (olasz, 7.)–Ramanathan (indiai) 3:6, 6:4, 7:5
Szugita (japán, 5.)–Fabbiano (olasz) 6:3, 6:0
Troicki (szerb)–Nagal (indiai) 6:2, 6:7 (4–7), 6:1
Stebe (német)–Karlovic (horvát) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02