Még van visszaút – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
2020.07.27. 22:35

A Magyar Teniszszövetség egyhangúlag megválasztott új elnöke azzal kezdte beszédét, hogy a pozíciót nem személyes indíttatásból vállalta el, hanem a sportág résztvevőinek felkérésére, és mert segíteni szeretne. Hozzátette, a teniszszövetség olyan mélyponton van, amilyet a sportág nem érdemel meg, a széthúzás volt jellemző, és ezen sürgősen változtatni kell. Mindez betűről betűre igaz lehetne Lázár Jánosra, a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésén megválasztott új vezetőjére, ám valójában 2011 januárjából idéztem, amikor Szűcs Lajos vállalta el azt a tisztséget, amelyért az MTSZ sanyarú helyzete miatt finoman szólva sem volt tülekedés.

Kilenc és fél évvel később egy másik harcedzett politikus került a szövetség élére, mert az elmúlt 22 hónapban a magyar teniszben nem a pályán ütötték a legkeményebbeket, a személyeskedő viták, a súlyos konfliktusok, az anyagi csőd mély gödörbe lökte az MTSZ-t. Úgy tűnik, a változás igényét sokan a nyaralás mögé sorolták, hiszen csak a tagság fele volt ott a közgyűlésen – érthetetlen a többiek érdektelensége annak tükrében, hogy most tényleg a sportág hazai sorsa, a következő évek lehetőségei és anyagi biztonsága volt a tét.

Szűcs exelnök sem jött el a közgyűlésre, levélben búcsúzott, amelyben hosszasan sorolta az elért eredményeket: növekvő költségvetés, több pénz az utánpótlásra, a Nemzeti Edzésközpont felépítése, rangos versenyek Magyarországra hozatala, nagyszerű eredmények a profik és a fiatalok mezőnyében. Hogy miért kellett elismerés nélkül, a „hátsó ajtón” távoznia, annak kifejtésére egy külön lapszám sem lenne elegendő, de kijelenthető: hibázott – ám nem csak ő. Szórványos taps jelezte, hogy a szavazók egy része nem feketén vagy fehéren látja a történteket.

Szűcs Lajoshoz hasonlóan Lázár Jánost sem a hatalom érdekli, sőt, nincsenek is hosszú távú sportvezetői ambíciói. A korábbi kancelláriaminiszterrel sokat nyerhet a magyar teniszsport, de most a tagságon a sor, hogy bizonyítsa, képes a rendezett és kompromisszumkész közös munkára. Ha tíz éven belül két békét hirdető és jelentős állami támogatást hozó elnök sem felel meg a közgyűlésnek, ha ismét a hangos viták kerülnek előtérbe, akkor nem lesz többé visszaút a morális és anyagi csődből.
Igaz, a tagság felét talán még ez sem zavarná a nyári hónapokban.

Legfrissebb hírek

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 perce

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
23 órája

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:28

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05
Ezek is érdekelhetik