Roland Garros: egyelőre nem lesz sólyomszem Párizsban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.10.03. 11:13
null
Párizsban egyelőre nem láthatunk ilyen visszajátszásokat (Fotó: AFP)
Továbbra is a mérkőzésvezető dönt a kétes esetekben a párizsi nyílt teniszbajnokságon, ezután sem alkalmazzák a HawkEye-rendszert annak megítélésére, hogy a labda kint volt vagy érvényes területre hullott.

 

A négy Grand Slam-torna közül csak a francia salakpályáson nem használják a sólyomszemrendszert, miközben egyre több játékos ezt szorgalmazza.

A téma többször terítékre került sajtótájékoztatókon és a közösségi médiában az után, hogy Denis Shapovalovot egy tévesnek tűnő bírói döntés hátráltatta egy fontos pontnál a csütörtöki második fordulós mérkőzésén, amelyen kikapott a spanyol Roberto Carballéstől. Az ötödik szettben 5:4-es vezetésénél szervált, 30:15 volt az állás, amikor úgy tűnt, a spanyol játékos labdája vonalon kívül ért talajt, de a bíró úgy látta, bent volt. Shapovalov számára két meccslabda következhetett volna – így viszont elvesztette a mérkőzést.

A 9. helyen kiemelt kanadai Twitter-posztjában igyekezett levezetni frusztrációját. Egy számítógépes képet posztolt, amelyen a labda a vonalon kívül volt látható, és azt a kérdést tette fel: „mikor lesz végre HawkEye salakon”.

A válasz hamar megérkezett, a Francia Teniszszövetség egyelőre nem tervezi, hogy a bírói döntést gépivel váltaná fel. Álláspontja szerint az, hogy a labda nyomot hagy a salakon, a mérkőzésvezető számára elégséges a döntéshozáshoz.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09