Tenisz: hat jelölt közül kerül ki az év női teniszezője

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.12.03. 11:17
null
Az év fiatal teniszezője díjra is nevezett Swiatek ott van a listán (Fotó: AFP)
Hat játékos, köztük az idei Grand Slam-tornák bajnokai közül kerül majd ki az év teniszezője díj győztese a női tornákat szervező WTA közlése szerint.

 

A szervezet a honlapján tette közzé a listát, amelyen nincs meglepetés. Az idei három GS-bajnok, az ausztrál nyílt bajnokságon győztes amerikai Sofia Kenin, a US Open bajnoka, Oszaka Naomi és a Párizsban első – az év fiatal teniszezője díjra is nevezett –, 19 éves lengyel Iga Swiatek is szerepel a sorban.

A díj első számú esélyesének Kenin nevezhető, aki melbourne-i sikere mellett Párizsban a fináléig menetelt, New Yorkban pedig a nyolcaddöntőig jutott.

Mellettük az év visszatérője címre is „pályázó”, US Open-döntős fehérorosz Viktorija Azarenka, illetve az idén egyaránt három tornagyőzelmet aratott román Simona Halep és fehérorosz Arina Szabalenka szerepel a listán.

Azt már korábban bejelentették, hogy a párosoknál a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duóra is szavazhatnak a szakírók. A magyar, francia kettős a díj favoritjának mondható, mivel az esztendő három Grand Slam-versenyéből kettőn diadalmaskodott.

Babosék mellett a Roland Garros-döntős Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk (chilei, amerikai), a US Open-finalista Nicole Melichar, Hszü Ji-fan (amerikai, kínai) és az Australian Openen döntős Barbora Strycová, Hszie Szu-vej (cseh, tajvani) párosra lehet voksolni.

A győzteseket december 8-án jelenti be a WTA.

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
4 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
23 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 7:32

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
2026.09.25. 16:06

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55