Australian Open: Kyrgiosnak a tenisz és a játékosok nagy része sem hiányzott

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 14:28
null
Nick Kyrgiosnak nem hiányzott a tenisz (Fotó: AFP)
Saját elmondása szerint sem a tenisz, sem a legtöbb játékostárs nem hiányzott Nick Kyrgiosnak. Az ausztrálok 25 éves versenyzője közel egyéves szünet után, hétfőn a francia Alexandre Muller ellen tér vissza az ausztrál nemzetközi bajnokság egyik felvezető tornáján.


„Nem fogok hazudni, annyira nagyon nem hiányzott a játék. Versenyző típus vagyok, mindenben, amit csinálok, nyerni szeretek. Számítógépes játékokkal játszottam, ott kiéltem magam” –
mondta szombaton Nick Kyrgios, aki a tavalyi Australian Open után négy-öt hónapig ütőt sem fogott a kezébe.

„Őszintén szólva nem sok ember hiányzott a körversenyről, leszámítva az ausztrál srácokat és a néhány barátomat” – tette hozzá az ausztrál teniszező, aki az elmúlt években időnként nagyszerű játéka mellett sokszor tűnt ki botrányos viselkedésével, illetve nyilatkozataival.

Kyrgios elmondta, szerencsés, hogy a tavalyi „őrült évet” a családjával és a barátaival tölthette, mielőtt újrakezdte az edzéseket honfitársával, Jordan Thompsonnal.

„Mentálisan teljesen felfrissültem, úgy érzem, jól megy a játék, készen állok az újrakezdésre” – mondta a teniszező, aki szerint a hosszú kihagyás után nem tudni, ki milyen formában lesz majd az év első Grand Slam-viadalán.

Az Australian Open február 8-án rajtol.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik