Tenisz: egy héttel később kezdődik a Roland Garros

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 09:54
null
Tavaly négy hónappal később rendezték a tornát (Fotó: AFP)
Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, május 30-án rajtol a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros – közölte az MTI. 

A szervezők csütörtökön jelentették be a május 23-i kezdés csúsztatását, annak reményében, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett védelmi intézkedések az országban addigra enyhülnek, így pedig nagyobb számú nézősereget engedhetnek majd be a viadalra.

„Konzultáltunk a hatóságokkal, valamint a teniszvilág vezetőivel, ezt követően döntöttünk a halasztásról” – fogalmazott Gilles Moreton, a francia teniszszövetség elnöke.

Kiemelte, a nézők jelenléte nagyon fontos a játékosoknak, a szervezőknek, illetve a tévénézőknek is, és bíznak abban, hogy ez a plusz egy hét segítségükre lesz a minél jobb atmoszféra megteremtésében.

„Az ATP és a WTA is folyamatosan azon dolgozik, hogy a halasztás bejelentése után optimalizálja a versenynaptárat, hogy a játékosok megfelelően készülhessenek a Roland Garrosra és az azt követő viadalokra is” – jelent meg a férfi, valamint a női versenyeket szervező ATP és WTA közös közleményében.

A Garros elnapolása azt jelenti, hogy a salakos Grand Slam-torna második hete ütközni fog a füves pályás szezon első hetével, így azoknak, akik sokáig versenyben maradnak Párizsban, kevesebb idejük lesz felkészülni a wimbledoni viadalra, amelynek kezdési időpontja – június 28. – nem változik.

„A mostani döntés a Grand Slam-versenyek szervezőinek teljes egyetértésével született meg” – közölték a wimbledoni szervezők.

A Roland Garros selejtezőit május 24. és 28. között rendezik meg.

A tavalyi párizsi tornát négy hónappal kellett elhalasztani a járvány miatt, és csak szeptember 28-án kezdődhettek meg a főtábla küzdelmei. Egy évvel ezelőtt a wimbledoni Grand Slamet meg sem tudták rendezni, míg idén az Australian Open három hét csúszással, február 8-án kezdődött a pandémia miatt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
Tegnap, 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
Tegnap, 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02

Novak Djokovics Adelaide-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.16. 10:24
Ezek is érdekelhetik