Tenisz: Babos Tímea már a nyolc között Ortiseiben

Vágólapra másolva!
2021.11.24. 11:42
null
Újabb litván ellenfelet pipált ki Babos (Fotó: Dömötör Csaba)
A világranglista 161. helyén álló Babos Tímea két, egyaránt 6:4-re megnyert játszmában legyőzte a 353. helyen rangsorolt lett Diana Marcinkevicát az olaszországi Ortiseiben zajló 25 000 dollár összdíjazású ITF tenisztorna második fordulóban, s ezzel 101 perc játék alatt bejutott a legjobb nyolc közé.

A torna 3. kiemeltje, Babos Tímea remekül kezdte a mérkőzést, hiszen rögtön elvette ellenfele első adogatását, ám Marcinkevica 3:4-nél visszabrékelte az addig jól szerváló ellenfelét. Hiába kezdett el azonban reménykedni a lett lány, a háromszoros párosvilágbajnok azonnal visszavette az előnyét, majd rögtön le is zárta az 50 percig tartó első szettet.

A második játszma annyiból hasonlóan alakult, hogy Babos ismét brékkel kezdett, majd ezt követően a magyar lány 3:2-es vezetésénél jött a gyors brékváltás, s miután 4:3-at követően nem hozott újabb elvesztett adogatójátékot a találkozó, így Babos ezúttal 51 perc alatt hozta 6:4-re a játszmát, s vele a mérkőzést is.

Ezzel a magyar teniszező bejutott a legjobb nyolc közé a tornán, ahol az ötödik kiemelt svájci Susan Bandecchi és az olasz Melania Delai találkozójának győztese lesz az ellenfele.

W25-ÖS ITF-TORNA, ORTISEI, (25 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Babos Tímea (3.)–Diana Marcinkevica (lett) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Australian Open: Babos Tímeát elbúcsúztatták a szervezők

Tenisz
2026.01.22. 08:39

Babos Tímea: Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok

Tenisz
2026.01.21. 15:43

Australian Open: Babosék búcsúztak az első fordulóban

Tenisz
2026.01.21. 07:03

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
2026.01.17. 10:16

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
2026.01.12. 07:02

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18
Ezek is érdekelhetik