Tenisz: a világelső Barty túl nagy falat volt a címvédő Swiateknek Adelaide-ben

K. T. I.K. T. I.
2022.01.08. 12:09
null
Barty döntőre készülhet Adelaide-ben (Fotó: AFP)
A női világelső ausztrál Ashleigh Barty sima mérkőzésen, két játszmában legyőzte az Adelaide-ben zajló, kemény pályás tenisztorna női versenyén címvédőként rajthoz álló lengyel Iga Swiateket szombaton, így döntőbe jutott – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A második női elődöntőben Barty az első szettben két brékkel 33 perc után előnyhöz jutott, majd a második játszmában 1–1 után ismét elvette ötödikként rangsorolt ellenfele adogatójátékát, amelyből aztán kiszerválta a győzelmet. Az összecsapás 1 óra 28 percig tartott – foglalta össze a történteket az TI.

Barty ellenfele a döntőben a hetedikként kiemelt kazah Jelena Ribakina lesz. A két játékos korábban egyszer, 2020-ban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon mérkőzött meg egymással, Barty könnyed két szettben, 6:3, 6:2-re bizonyult jobbnak – idézte fel a hírügynökség.

WTA 250-ES TORNA, ADELAIDE (703 580 dollár, kemény)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Barty (ausztrál, 1.)–Swiatek (lengyel, 5.) 6:2, 6:4
Korábban
Ribakina (kazah, 7.)–Doi (japán) 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
11 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35