Tenisz: Babos Csaba biztos volt abban, hogy öt magyar nő zár a top 200-ban

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 13:04
null
Babos Csaba teljesen biztos volt abban, hogy a top 200-ba öt női magyar játékos is bejut 2021-ben (Fotó: huntennis.hu)
A Magyar Teniszszövetség honlapján megjelent évértékelő interjúban Babos Csaba, a női válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy 2022-ben a sérülések miatt visszaeső Babos Tímea és Stollár Fanny eredményes visszatérésében is bízik.

 

2013 óta először fordult elő olyan, hogy két női teniszezőnk, Bondár Anna és Udvardy Panna is a legjobb százban van a világranglistán. A legjobb kétszázban öt magyar játékos is megtalálható.

„Abban teljesen biztos voltam, hogy a legjobb kétszázban öt játékosunk is ott lesz, és reméltem, hogy akár ketten is a top százban zárják az évet – nyilatkozott Babos Csaba a huntennis.hu-nak.Bondár Anna és Udvardy Panna remekül menedzselte a koronavírus-járvány által igencsak átírt 2021-es évet, és az év második felében mondhatni, tökéletes versenyválasztással és játékkal kihozták a maximumot a lehetőségeikből. Ne hagyjuk ki a sorból Gálfi Dalmát, akit a gerincsérülése akadályozott meg abban, hogy ő is százon belül fejezze be az évadot. Csak reménykedni tudunk abban, hogy képes lesz olyan állapotba kerülni, hogy pályára léphessen az Australian Open kvalifikációjában. Ott Jani Réka Luca is érdekelt lesz, aki szintén sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és az egyéni ranglistán kis híján sikerült megdöntenie az eddigi karriercsúcsát.”

A női teniszezők szövetségi kapitánya bízik a sérülések miatt visszaeső Babos Tímea és Stollár Fanny eredményes visszatérésében.

„Stollár Fanny nagyon ígéretesen játszott, párosban tornákat nyert, ám a csuklója egyszerűen nem bírta. Javasoltam neki, hogy műttessék meg a már egy éve fájó testrészt, amire ősszel sor került. Azt hiszem, Babos Tímea a 2021-es évet legszívesebben törölné a pályafutásából, hiszen elkapta a koronavírust, majd a gyógyulását követően a Wimbledonban elszenvedett csípősérülése hosszú hónapokig akadályozta a játékban. Az év elején az Australian Open előtt közvetlenül cserbenhagyta őt Kristina Mladenovic, aztán jött az edzőváltás, és ugyan nem volt rossz formában, de nehezen viselte azt, ami körülötte történt. A világranglistán egyéniben és párosban is visszaesett, így az ősz második felében kisebb tornákon kezdte meg a felzárkózást. Most már nagyjából fájdalommentesen tud játszani, bizakodva nézünk a jövőbe.”

Fotó: huntennis.hu
Fotó: huntennis.hu

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
8 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
11 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
18 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik