Tenisz: döntő rövidítésben kapott ki Udvardyék párosa a sydney-i 500-as fináléjában

SZ. R.SZ. R.
2022.01.15. 08:25
null
Udvardyék hat meccslabdát hárítottak, a hetediket nem sikerült (Fotó: Getty Images)
Döntő rövidítésben, 4:6, 7:5, 10–8-ra kapott ki az Udvardy Panna, Vivian Heisen páros az Anna Danyilina, Beatriz Haddad Maia kettőstől a sydney-i WTA 500-as torna páros versenyének döntőjében magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

 

A magyar, német duó az első szettben 1:1-nél brékhátrányba került, de 3:3-nál egyenlített, majd 5:4-es vezetésnél elvette ellenfele kezdését, így az első játszmát 6:4-re behúzta.

A második szettben a kazah, brazil kettős rögtön elvette Udvardyék első adogatását, majd 4:2-re is vezetett, azonban a magyar, német páros egyenlített, majd 5:4-re vezetett, azonban 5:5 után ismét elbukta saját kezdését, így végül a játszmát is 7:5-re.

A mindent eldöntő rövidítésben nagy lendületet kapott Danyilina és Haddad Maia, hiszen négy pont után 4–0-ra vezetett, majd 9–2-re húzott el. Az izgalmak ekkor jöttek, hiszen az Udvardy, Heisen kettős hat meccslabdát hárítva 9–8-rafelzárkózott, azonban a hetediket már nem sikerült kivédeni, így a döntő szettet 10–8-ra a kazah, brazil kettős húzta be.

WTA 500-AS TORNA, SYDNEY
PÁROS, DÖNTŐ

Danyilina, Haddad Maia (kazah, brazil)–Udvardy, Heisen (magyar, német) 4:6, 7:5, 10–8

Legfrissebb hírek

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
14 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
17 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
22 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56
Ezek is érdekelhetik