Videó: „Nézz rám, hozzád beszélek!” Medvegyev ordított a bíróval

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 13:42
null
Forrtak az indulatok <strong>Medvegyevben</strong> (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Danyiil Medvegyev négy szettben, 7:6 (7–5), 4:6, 6:4, 6:1 arányban legyőzte Sztefanosz Cicipaszt, így bejutott az Ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) döntőjébe, amelyben a spanyol klasszis Rafael Nadal lesz az ellenfele. Az elődöntő meglehetősen parázs hangulatú volt, amely a második szett végén csúcsosodott ki.

„Hülye vagy?” – tette fel kérdést az orosz teniszező a székbíróval való vitájánál, mert szerinte ellenfele édesapja folyamatosan tanácsokkal látja el Cicipaszt, ami a Grand Slam-tornákon tilos és intést von maga után. Medvegyev ezt többször is nyomatékosította, de a játékvezető megtartotta a hidegvérét. A második kiemelt azonban nem.

„Ó, Istenem, te olyan rossz vagy, ember” – jegyezte meg Medvegyev, és hozzátette, nem érti, hogyan bíráskodhatnak így egy Grand Slam-elődöntőben. Ezt követően pedig kifakadt.

„Nézz rám, hozzád beszélek! – ordított az orosz versenyző, aki a bíró időre való felszólítására is reagált a végén. – Milyen idő? Beszélek hozzád.”

A másik szituációnál Medvegyev ezt mondta a székbírónak Cicipaszék coachingolásával kapcsolatban.

„Ha nem teszed meg (a figyelmeztetést – a szerk.), hogy is mondjam, egy kiscica vagy!”

A mérkőzés későbbi szakaszában egyébként coaching miatt megintette Cicipaszt a játékvezető, akitől Medvegyev a meccs után, a kézfogásnál bocsánatot kért.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 2.)–Cicipasz (görög, 4.) 7:6 (7–5), 4:6, 6:4, 6:1
Nadal (spanyol, 6.)–Berrettini (olasz, 7.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
9 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik