Tenisz: Nadal szerint Zverev megérdemelte a kizárást

R. P./MTIR. P./MTI
2022.02.24. 15:10
null
Zverev ütője (Fotó: AFP)
Rafael Nadal szerint Alexander Zverev megérdemelte a kizárást az 1.7 millió dollár (535 millió forint) összdíjazású acapulcói kemény pályás férfi tenisztornán.

A volt világelső spanyol játékos – aki a viadal negyedik kiemeltjeként már negyeddöntős – kifejtette: német riválisával jó a kapcsolata, de mostani viselkedésével kiérdemelte a büntetését, és szerinte ezzel már az érintett is tisztában van.

„Remélem, hogy a történtek tanulságként szolgálnak neki, miként a többi fiatal számára is, akik néha elveszítik a türelmüket a pályán” – nyilatkozta a 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal. Hozzátette: megérti, hogy egy mérkőzésen vannak frusztráló és dühös pillanatok, ennek ellenére mégis meg kell próbálniuk példát mutatni. Kiemelte: az ATP-nek gyorsan és szigorúan kell fellépnie egy ilyen esetben, mert az arról készített képek gyorsan terjednek a közösségi médiában, gyerekek milliói láthatják, formálva az ő hozzáállásukat, viselkedésüket is.

Nadal azzal kapcsolatban viszont nem akart állást foglalni, hogy a kizáráson túl jár-e súlyosabb büntetés – pénzbírság vagy eltiltás – a vétkesnek.

A világranglistán harmadik, az acapulcói viadalon egyesben címvédő, ezúttal második kiemelt Zverev a párosban elkövetett rendkívül sportszerűtlen viselkedése miatt nem folytathatja a küzdelmeket. Az ATP közlése szerint a német játékos – akinek a brazil Marcelo Melo volt a partnere – nagyon közel volt ahhoz, hogy megüsse a mérkőzésvezetőt, miután döntő rövidítésben kikaptak egy brit, finn duótól. Zverev többször is rácsapott ütőjével a bíró székére. A 24 éves olimpiai bajnokot a történtek után azonnal diszkvalifikálták, egyesben soron következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutott Peter Gojowczyk így játék nélkül került a negyeddöntőbe.

Zverev később azt mondta, megbánta, ahogy viselkedett, a mérkőzésvezetőtől pedig bocsánatot kért a történtek miatt.

„A dühkitörésem helytelen és elfogadhatatlan volt, csalódtam magamban. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, erre nincs mentség. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóimtól, a tornától és a sportágtól is, amit imádok” – közölte a játékos.

Az Australian Openen a világranglistán második orosz Danyiil Medvegyev és a kanadai Denis Shapovalov is súlyos pénzbüntetést kapott a játékvezető elleni kirohanása miatt, míg 2019-ben az ausztrál Nick Kyrgios 113 000, majd további 25 000 dolláros bírságot kapott, illetve 16 hétre felfüggesztették fegyelmi vétségért.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
22 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
23 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik