Tenisz: véget ért Nadal nagy sorozata, Fritz Indian Wells bajnoka

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 01:27
null
Fritz eddigi legnagyobb győzelmét ünnepelheti (Fotó: Getty Images)
Rafael Nadal sorozatban húsz megnyert mérkőzéssel a háta mögött, idén még veretlenül érkezett a kemény pályás Indian Wells-i tenisztorna döntőjére, ám a világranglista 20. helyén álló Taylor Fritz ellen a spanyolon kiütközött a sorozatterhelés, és két játszmában kikapott tőle.

Némi meglepetésre, ám a hazai közönség annál nagyobb örömére Fritz kiválóan kezdett: Nadal első két adogatójátékát is elvette, miközben hozta a saját adogatásait, vagyis viszonylag gyorsan 4:0-ra ellépett. Az amerikai 5:2-es vezetésénél aztán Nadal egyet lefaragott a hátrányából, ám Fritz azonnal újra brékelt, s 35 perc alatt 6:3-ra megnyerte az első játszmát.

A második szett előtt Nadal ápolási szünetet kért, amit maximálisan ki is használt, az első szett végén láthatóan nem volt túl jó állapotban. Hogy az ápolás eredményeként, vagy sem, de a második játszmában Nadal jutott először fogadóesélyhez – a második bréklabdáját 1:1-nél be is váltotta –, igaz Fritz rögtön elvette a 21-szeres GS-tornagyőztes adogatójátékát. A karrierje során eddig csupán egy ATP 250-es tornát megnyerő amerikai ellen az eddig 91. ATP-tornagyőzelmet arató Nadalnak egyre jobban kellett vigyáznia a saját adogatójátékára. Ezt kétszer sikerrel meg is tette, harmadjára, Fritz 5:4-es vezetésénél azonban brék- és meccslabdához jutott a 24 éves amerikai, de Nadal ezt hárította, s végül kiharcolta a rövidítést.

Itt előbb Nadal, majd Fritz vesztett egy pontot fogadóként, 3:3-nál cseréltek térfelet, s 4:4-nél előbb Nadal nyert fogadóként pontot, majd egy röptét ütött szélesre, ráadásul ahelyett, hogy két játszmalabdához jutott volna, ő adott meccslabdát Fritznek, amikor ismét széleset ütött. Az amerikai ezt a lehetőséget már nem hibázta el, és ezzel ő lett az első, aki elmondhatja magáról: 2022-ben legyőzte Rafael Nadalt, aki sorozatban húsz megnyert mérkőzés után szenvedett vereséget.

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmével Taylor Fritz hétfőtől a 8. helyet foglalja el a világranglistán, Nadal a negyedikről a 3. helyre lép előre.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (8 584 055 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Fritz (amerikai, 20.)–Nadal (spanyol, 4.) 6:3, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik