Tenisz: Balázs Attila újra az első százba szeretne kerülni

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.04.23. 09:42
null
Balázs Attila újra az első százba szeretne kerülni (Fotó: Szabó Miklós)
Challengertornákon tér vissza a teniszpályára, majd a Roland Garroson is elindulna Balázs Attila, akinek az a célja, hogy újra visszakerüljön az első százba a világranglistán – írja az MTI.


A magyar játékost január végén megműtötték, mivel krónikus Achilles-ín-gyulladás miatt tavaly február óta nem játszhatott mérkőzést.

„Teljes edzéseket tudok végezni az utóbbi egy hónapban – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a 33 éves teniszező. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy százszázalékos vagyok, mert a százszázalékos formámat, úgy érzem, majd a versenyeken tudom újra megszerezni, de jól megy a tenisz.”

Balázs Attila, aki legjobbjaként 76. volt a világranglistán 2020 márciusában, elmondta, hogy egyelőre három challengertornát tervez, Ostravában, Mauthausenben és Zágrábban játszana, de a fő célja az, hogy egy hónap múlva a Roland Garroson úgy tudjon teljesíteni, ahogy azt elvárja magától.

„A védett ranglistámmal szerencsére főtáblás tudok lenni. Szeretnék egy hónap múlva ott olyan formában játszani, hogy akár meccset tudjak nyerni egy jó sorsolással” – ismételte meg.

Az elmúlt egy évéről úgy vélekedett, hogy nemcsak fizikailag voltak nehézségei, úszással, kerékpározással és kondizással próbálta magát edzésben tartani, „de mentálisan is nehéz volt viszonylag pozitívnak maradni”.

„Kezelések tömkelegén vettem részt, szerintem minden egyes kezelésen voltam, ami létezik. Végül idén januárban nem láttam más lehetőséget, rászántam magam a műtétre, ami, úgy érzem, jól sikerült” – mondta.

Elárulta, hogy a beavatkozás után nem olyan a lába, mint húszéves korában volt, de nincsenek fájdalmai, és ez neki a legfontosabb. Azzal számol, hogy az edzésekkel meg tudja alapozni a teljesítménye hatvan százalékát, a formája visszanyerésére pedig majd a versenyzéssel nyílik lehetősége. Mostani ranglistás helyezésével – 242. a rangsorban – játszhat challengertornákon, illetve a védett ranglistáját 12 versenyre tudja felhasználni.

„Úgy gondolom, 16 lehetőségem van arra, hogy pontokat gyűjtsek, ebből a 16-ból szeretném megcsinálni a top 100-as ranglistát, amihez körülbelül 600 ATP pontra van szükség. Nyilván ezzel tudnék elégedett lenni, ez a cél” – szögezte le, hozzátéve, hogy a francia nyílt bajnokság után is szeretne minél több Grand Slamen játszani.

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
16 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
Tegnap, 7:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23