Tenisz: Bondár Anna már az elődöntőben, Udvardy és Gálfi búcsúzott Karlsruhéban

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 17:39
null
Bondár Anna már a legjobb négy között Karlsruhében (Fotó: AFP, archív)
Két szoros szettben 6:4, 7:6 (7–5)-re kikapott Udvardy Panna az egyiptomi Majar Seriftől, így búcsúzott a karlsruhei WTA 125-ös teniszverseny negyeddöntőjében. Bondár Anna magabiztos, 6:0, 7:5-ös győzelmet aratott a német Eva Lys ellen, míg Gálfi Dalma 6:3, 7:6 (7–1)-re kikapott a szintén német Anna-Lena Friedsamtól.

 

 

A magyar teniszező rögtön a második gémben brékelni tudott, de innentől sorozatban négy játékot bukott, Serif pedig előnyét megőrizve 6:4-re megnyerte az első szettet. A második játszmában aztán ismét Udvardy került brékelőnybe, ám ezt az egyiptomi szinte azonnal visszavette, majd már egyik fél sem hibázott – Serifnek 6:5-nél szettlabdát kellett hárítania –, így jöhetett a rövidítés, melyben aztán Serifnek volt szerencséje.

Bondár Anna fantasztikusan kezdett Eva Lys ellen, az első szettben háromszor is brékelte ellenfelét, saját adogatásait pedig hozta, így 6:0-ra megnyerte a felvonást. A második izgalmasabban alakult, hiszen a 20 éves német kezdett magára találni, kétszer is visszajött brékhátrányból, de 6:5-nél ez már nem sikerült neki, Bondárnak sikerült kiszerválnia a meccset,6:0, 7:5-re diadalmaskodott.

A WTA-világranglista 69. helyén jegyzett teniszezőnő ellenfele az elődöntőben az Udvardy Pannát búcsúztató, a tornán másodikként kiemelt egyiptomi Majer Serif lesz.

Nem lesz magyar döntő Karlsruhében, miután Gálfi Dalma két szettben kikapott Anna-Lena Friedsamtól. A magyar teniszező rögtön az első gémben brékelni tudott, 2:0-ra is vezetett, de ezután sorozatban négy játékot veszített, az első szettet pedig 6:3-ra elbukta.

A második játszmában egy gyors oda-vissza brék után mindkét játékos hozni tudta a saját adogatásait, így következhetett a rövidítés, amit Anna-Lena Friedsam ellentmondást nem tűrően 7–1-re nyert meg. Ezzel a német játékos 6:3, 7:6 (7–1)-re nyert és jutott az elődöntőbe.

WTA 125-ÖS TORNA, KARLSRUHE (115 000 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Serif (egyiptomi, 2.)–Udvardy (5.) 6:4, 7:6 (7–5)
Bondár (3.)–Lys (német) 6:0, 7:5
Friedsam (német)–Gálfi (7.) 6:3, 7:6 (7–1)

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
11 órája

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2026.02.04. 22:14

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
2026.02.03. 21:36

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
2026.02.03. 18:51

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2026.02.03. 12:26

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19
Ezek is érdekelhetik