Tenisz: Romániában játszanak a mieink a Billie Jean King-kupában

2022.06.16. 16:22
null
Egyelőre még nem tudni, hogy milyen borításon játszik a magyar válogatott (Fotó: AFP)
A románok ellen idegenben játszik a magyar válogatott a női tenisz Billie Jean King-kupa novemberi rájátszásában. A párharc győztese jut be a jövő évi selejtezőbe.

 

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a csapat – amely áprilisban az euroafrikai zóna I-es csoportjában szerepelt Antalyában, és mind az öt mérkőzését megnyerte – a 13. helyen kiemelt román együttes otthonában lép pályára november 11-én és 12-én. A magyar válogatott a 24. a rangsorban.

A romániai helyszín és a pályaborítás egyelőre nem ismert, de helyi sajtóhírek szerint szinte biztosan a kolozsvári BTarena ad majd otthont a párharcnak. A fedett pályás összecsapás győztese 2023-ban a selejtezőben, míg a vesztes a regionális zóna I-es csoportjában szerepel.

A románok ellen nem jó a mérleg, a magyarok 1/8-ra állnak, az egyetlen győzelmet még 1993-ban sikerült ellenük elérni, amikor a Csurgó Virág, Muzamel Ágnes, Györke Kata összeállítású válogatott 2:1-re diadalmaskodott.

A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed-kupa döntőjében a világ legjobb válogatottjai szerepelnek. A címvédő Oroszországot, valamint Fehéroroszországot az ukrajnai háború miatt idén kizárták.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
3 órája

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
16 órája

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
22 órája

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
Tegnap, 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

US Open: cseh siker a vegyes párosok versenyében

Tenisz
2026.08.27. 10:52

Marozsán Fábián negyeddöntős Winston-Salemben, legyőzte a Medvegyevet kiejtő amerikait

Tenisz
2026.08.27. 08:08