Wimbledon: Kyrgios és Cicipasz is pénzbüntetést kapott

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 09:30
null
Kyrgios (jobbra) és Cicipasz is pénzbüntetést kapott (Fotó: AFP)
Feszült hangulatú harmadik fordulós mérkőzésük után pénzbüntetést kapott Nick Kyrgios és Sztefanosz Cicipasz a wimbledoni teniszbajnokságon – írja az MTI.


A győztes ausztrál Kyrgiosnak trágár beszéd miatt négyezer, míg görög riválisának sportszerűtlen viselkedésért tízezer dollárt kell befizetnie.

A szombati meccsen mindkét felet figyelmeztették. Kyrgios szerint Cicipaszt le kellett volna léptetni, mivel egy ízben mérgében az első sorban ülő nézők közé ütötte a labdát. Emiatt az ausztrál teniszező hülyének nevezte a székbírót, és még a torna főellenőrét is a pályára hívatta. A görög utólag belátta, hogy hibázott, és elnézést kért ezért a tettéért. A mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy Kyrgios pszichológiai terrorban tartotta őt a találkozó alatt.

Az ugyancsak görög származású, 27 éves Kyrgios szetthátrányból fordítva 6:7, 6:4, 6:3, 7:6-tal búcsúztatta negyedik helyen kiemelt ellenfelét. Mivel korábban is kapott már bírságot, 14 ezer dollárral jelenleg övé a legnagyobb pénzbüntetés idén Wimbledonban.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik