Tenisz: nyolcaddöntőbe jutott Bondár Anna Budapesten

2022.09.20. 16:33
null
Bondár Anna (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A második helyen kiemelt Bondár Anna magabiztosan nyert az olasz Elisabetta Cocciaretto ellen a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challengertorna első fordulójában.

 

A világranglistán 52. helyen álló Bondár Anna a legmagasabban jegyzett játékosként – az elsőként rangsorolt román Irina Begu kimerültségre hivatkozva visszalépett – a nyitó körös mérkőzés favoritjaként lépett pályára Elisabette Cocciaretto ellen. A WTA-rangsorban 96. olasz 11 nappal ezelőtt csapott össze legutóbb magyar ellenféllel, amikor kikapott Jani Rékától a bari verseny negyeddöntőjében.

Első találkozójuk a Hajdúszoboszló SE sportolójának a fölényét hozta, aki a labdameneteket remekül irányítva 3:1-re meglépett. Cocciarettónak ekkor lehetett volna egy könnyű szervagémje, de 40-semmiről sorozatban öt ütést elrontva ismét elbukta az adogatását. A hajrá már izgalmasan alakult, mivel a 25 éves magyar egy 17 labdamenetet hozó játékkal zárta le a szettet, amelyben az ötödik játszmalabdáját értékesítette, miután három bréklabdát hárított.

A folytatásban valamelyest esett a színvonal, sorozatban öt bréket láthatott a mintegy ötvenfős közönség, Bondár 2:2 után egyhuzamban négy gémet nyert, így 1 óra 21 perc alatt győzött.

„Nem a legjobb az időjárás, és mostanában nem sok meccset játszottam, de a mai taktika kifizetődő volt” – értékelt a legjobb magyar teniszező. „A szervám eléggé hullámzott, de próbáltam agresszív maradni, mert ez az a stílus, amivel a legeredményesebb vagyok. A kondim rendben van, szeretnék egyesben és párosban is minél messzebb eljutni”.

A nap folyamán még Stollár Fanny, Stolmár Rebeka egyesben, Nagy Adrienn és Tóth Amarissa, valamint Molnár Kitti és Varga Viktória pedig párosban szerepel a Római-parton.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Bondár Anna (2.)–Elisabetta Cocciaretto (olasz) 6:2, 6:2
Korábban

Danka Kovinics (montenegrói)–Jani Réka 6:4, 6:2
Julia Grabher (osztrák)–Babos Tímea 6:3, 6:4
Szabanin Natália–Udvardy Panna (8.) 6:4, 6:1
Tomova (bolgár)–Paolini (olasz, 3.) 4:6, 6:0, 6:2
Davis (amerikai)–Párrizas Díaz (spanyol, 5.) 6:3, 6:3
Waltert (svájci)–Bucsa (spanyol) játék nélkül

Később
13.50: Stollár Fanny–Tamara Zidansek (szlovén)
15.30: Stolmár Rebeka–Irina-Camelia Begu (román, 1.)
Páros, nyolcaddöntő

14.30: Nagy Adrienn, Tóth Amarissa–Anastasia Detiuc, Miriam Kolodziejová (cseh)
14.30: Molnár Kitti, Varga Viktória–Zsibek Kulambajeva, Diana Marcinkevica (kazah, lett)

Legfrissebb hírek

Tenisz: ezüstérem és negyedik hely az utánpótlás csapat Eb-ken

Utánpótlássport
2026.08.06. 09:02

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Tenisz: döntőbe jutottak az U18-as magyar lányok a csapat Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 18:25

Bondár két játszmában legyőzte Kalinyinát Torontóban

Tenisz
2026.08.03. 19:53

Tenisz: elődöntősek az U18-as lányok és az U16-os fiúk is az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 17:25

Tenisz: csoportelsőként az Eb nyolcas döntőjében az U18-as leánycsapat

Utánpótlássport
2026.07.31. 18:55

Tenisz: két magyar csapat is nyolcas döntős az utánpótlás Eb-ken

Utánpótlássport
2026.07.30. 20:40

Tenisz: bejutott az U12-es fiúválogatott az Eb nyolcas döntőjébe

Utánpótlássport
2026.07.27. 19:05