US Open: edzője szerint Alcaraz még csak 60 százaléknál tart

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 11:42
null
Carlos Alcaraz Nadal, Federer és Djokovics nyomdokaiba léphet? (Fotó: AFP)
A szakértők egybehangzó véleménye szerint a US Open-győztes Carlos Alcaraz a három nagy, azaz Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovics nyomdokaiba léphet. A 19 éves spanyol teniszező minden idők legfiatalabb világelsője lett – írja az MTI.

„Azt gondolom, hogy képességeinek körülbelül hatvan százalékát használta ki eddig” – mondta Alcarazról edzője, Juan Carlos Ferrero.

Az amerikai nyílt bajnokság döntője után John McEnroe is elismerően nyilatkozott róla, illetve a vesztes norvég Casper Ruudról: „Ők ketten újra definiálták a sport jelentését és egy magasabb szintre emelték.”

A négyszeres US Open-első McEnroe szerint Alcaraz egyesíti magába a három nagy legjobb tulajdonságait: „Megvan benne Federer könnyedsége és támadójátéka, Djokovics mozgékonysága és kitartása, valamint Nadal küzdőszelleme” – vélekedett McEnroe. Hozzátette, ha Alcaraz így fejlődik tovább, akkor szinte nem lesznek határai.

A spanyol játékos egy évvel ezelőtt – legjobb tinédzserként – az 55. volt a világranglistán és elmondása szerint a miami torna megnyerése után hitte el magáról, hogy nagy bajnok lehet.

„Amikor tizenöt évesen megjelent az akadémiámon, mindjárt láttam, hogy ő más, mint a korabeli fiúk. Robbanékony volt és nagyon gyors” – emlékezett vissza a 2003-ban Roland Garros-győztes Ferrero az első találkozásra. – De olyan vékony volt, mint a spagetti. Még nagyon sok munkára van szüksége. Szerencsére nagyszerű versenyző típus.”

Alcaraz sikeréhez honfitársa, a 22 Grand Slam-diadallal csúcstartó Rafael Nadal is gratulált. Arra a kérdésre, hogy a tinisztár beállíthatja-e Nadal rekordját, Ferrero így válaszolt: „Huszonkét Grand Slam-cím? Még nagyon hosszú út vár rá. De ki tudja? Imádja a teniszt és megvan benne a potenciál, hogy a legjobb legyen.”

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55
Ezek is érdekelhetik