US Open-döntő: nem egymást, magukat kellett legyőzni

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.09.10. 22:00
null
Fotó: AFP
A New Yorkban megrendezett tenisztorna, a US Open női egyes döntőjében a világelső, kétszeres Grand Slam-győztes lengyel Iga Swiatek két játszmában legyőzte a második GS-döntőjében szereplő tunéziai Onsz Dzsaburt.


US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
DÖNTŐ
Swiatek (lengyel, 1.)–Dzsabur (tunéziai, 5.) 6:2, 7:6 (7–5)

„Nagyon örülök, hogy jól koncentráltam, és stabilan játszottam. Nekem egyébként nyugodt környezetre van szükségem – néhány hétig remek New Yorkban lenni, de összességében véve nem az én világom” – nyilatkozta az elődöntő után a lengyel Swiatek, aki bebizonyította ezt a tételt a fináléban is.

Ugyanis nagyon magabiztosan kezdett Dzsabur ellen, aki hamar megingott, és Swiateké lett az első játszma – pedig ellenfele is jó formában van, a 28 éves afrikai teniszező idén elsőként nyert a régióból WTA 1000-es versenyt, ilyen származással rajta kívül senki sem jutott még GS-döntőbe, neki már másodszor sikerült.

Hanem ahogyan közeledett a győzelemhez Swiatek, úgy lett egyre idegesebb, és mivel lehengerlően kezdett, szinte természetes, hogy a nézők a padlón lévő Dzsaburt kezdték el támogatni, néhány közbekiabálással, adogatás előtti füttyögéssel sikeresen zavarták meg a lengyelt, aki kétszer is tiltakozott e nézők ellen a játékvezetőnél.

Dzsabur nem adta olcsón a sikert az ellenfelének (Fotó: AFP)
Dzsabur nem adta olcsón a sikert az ellenfelének (Fotó: AFP)

Dzsabur sikeresen legyőzte saját magát, egyre magabiztosabban nyerte a játékokat, hanem amikor a tie-break következett, ő ingott meg, és Swiatek lett egyre magabiztosabb, és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Swiatek az első lengyel győztes az US Openen – és mennyi siker vár még a 21 esztendős sportolóra?!

A legszebb pontok

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig...
Legfrissebb hírek

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: Swiateknek idén még biztosan nem jön össze a karrier Grand Slam

Tenisz
2026.01.28. 09:11

Australian Open: gond nélkül lépett tovább a nyolc közé Swiatek

Tenisz
2026.01.26. 10:51

Australian Open: Swiatek 6:1-re elvesztett játszma után harcolta ki a továbbjutást

Tenisz
2026.01.24. 11:49

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09

Swiatek tovább folytatta nagy sorozatát

Tenisz
2026.01.19. 11:57

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2026.01.15. 06:39

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33
Ezek is érdekelhetik