US Open: Serena Williams kikapott, könnyes szemmel búcsúzott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 07:46
null
Serena Williams a harmadik fordulóban, könnyek között búcsúzott a US Openen (Fotó: Getty Images)
A harmadik forduló jelentette a végállomást a korábbi világelső és 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williamsnek a New Yorkban zajló 60 millió dollár összdíjazású kemény pályás tenisztornán, a US Openen, hiszen az ausztrál Ajla Tomljanovic több mint három óráig tartó küzdelemben győzte le három szettben az amerikait.

 

A 40 éves Serena Williams június végén közel egy év után tért vissza a pályára Wimbledonban, majd augusztus elején jelentette be, hogy az amerikai nyílt bajnokság (US Open) után visszavonul.

A korábbi világelső mérkőzései iránt nagy volt az érdeklődés New Yorkban, hiszen már az első fordulóban aratott sikere is nézőcsúcsot hozott az Arthur Ashe Stadionban, ahová több mint 29 ezer ember látogatott ki.

Williams akkor simán verte a montenegrói Danka Kovinicset, majd a második fordulóban
a világranglista második helyén álló észt Anett Kontaveit sem jelentett számára akadályt.

A harmadik fordulóban viszont az ausztrál-horvát kettős állampolgárságú Ajla Tomljanovic nagy csatára késztette Serena Williamset, aki az első játszmát 51 perc alatt veszítette el 7:5-re.

A második szettben az amerikai két bréknek köszönhetően már 4:0-ra is vezetett, de Tomljanovic innen vissza tudott kapaszkodni és rövidítésre mentette a felvonást, melyet végül Williams 7–4-gyel behúzott.

A harmadik játszmában viszont az ausztrál első elvesztett szervái után már alig hibázott, majd háromszor is elvette Williams adogatását és a szettet 6:1-re nyerve győzte le 7:5, 6:7, 6:1-re az amerikait.

Serena Williams számára így a harmadik fordulóban ért véget a US Open és a korábbi világelső ezzel a mérkőzéssel fejezte be sikerekben gazdag pályafutását.

A teniszsztár karrierje során Wimbledonban és az Australian Openen hétszer, a US Openen hatszor, a Roland Garroson pedig háromszoros diadalmaskodott egyéniben, de párosban is összesen 14 nagy tornát nyert meg.

A férfiaknál az orosz világelső Danyiil Medvegyev és az ausztrál Nick Kyrgios is könnyed győzelemmel jutott tovább, hiszen mindkét klasszis három játszmában múlta felül kínai, illetve amerikai ellenfelét.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
NŐK, EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Garcia (francia, 17.)–Andreescu (kanadai) 6:3, 6:2
Riske (amerikai, 29.)–Vang Hszi-jü (kínai) 6:4, 3:6, 6:4
Szamszonova (orosz)–Krunics (szerb) 6:3, 6:3
Tomljanovic (ausztrál)–S. Williams (amerikai) 7:5, 6:7 (4–7), 6:1
FÉRFIAK, EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Medvegyev (orosz, 1.)–Vu Ji-ping (kínai) 6:4, 6:2, 6:2
Kyrgios (ausztrál, 23.)–Wolf (amerikai) 6:4, 6:2, 6:3
Carreno (spanyol, 12.)–De Minaur (ausztrál, 18.) 6:1, 6:1, 3:6, 7:6 (7–5)

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
12 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
22 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
2025.09.11. 11:45

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58
Ezek is érdekelhetik