Tenisz: Fucsovics pályafutása egyik legrosszabb évét zárta

2022.12.12. 17:39
null
Fucsovicsnak jövőre kevés ranglistapontot kell megvédenie (Fotó: AFP)
Saját bevallása szerint pályafutása egyik legrosszabb évén van túl Fucsovics Márton, az első számú magyar férfiteniszező, akinek a felkészülését Nagy Péter és Palágyi Miklós segíti a jövőben.

A világranglistán 87. játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, az év közben többször voltak mélypontjai, főleg Wimbledon és a US Open után.

„Nem úgy sikerültek a versenyek, ahogy elterveztem, visszaestem a ranglistán, kicsúsztam a százból, nagyon mélyen voltam. A szezon végén felszívtam magam, az jól sikerült, és emiatt jobban érzem magam” – jelentette ki a 30 éves sportoló. – Karrierem egyik legrosszabb évén vagyok túl, de jövőre kevés pontot kell védenem, úgyhogy csinálok egy jó felkészülést, és 2023-at meghúzom.”

Fucsovics kifejtette, Wimbledon után kicsit „besokallt”, és szüksége volt pihenőre, ezért tartott egy hathetes szünetet. A US Opent követően aztán három év közös munka után szakított edzőivel, Jancsó Miklóssal és Nagy Zoltánnal, mert úgy érezte, hogy új impulzusokra van szüksége. Ezt most megkapja gyerekkori barátjától, Nagy Pétertől és a válogatottnál is dolgozó Palágyi Miklóstól, akik „kihúzták a gödörből”.

„Az év elejét velük csinálom meg, de utána lehet, hogy leszerződök egy edzővel, ez az eredményektől függ” – jelentette ki Fucsovics Márton, aki december 28-án utazik el Ausztráliába, méghozzá Nagy Péter kíséretében.

A 2023-as terveiről a nyíregyházi teniszező annyit mondott, hogy szeretne visszakerülni a legjobb ötvenbe.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
Tegnap, 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
Tegnap, 9:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02