Tenisz: Djokovics győzelemmel tért vissza Ausztráliába

Vágólapra másolva!
2023.01.03. 11:17
null
Novak Djokovics magabiztos győzelemmel kezdett az adelaide-i tornán (Fotó: Getty Images)
A 21-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovics győzelemmel tért vissza Ausztráliába az adelaide-i kemény pályás tenisztornán.

A 35 éves szerb sztár kedden csak öt gémet veszített a francia Constant Lestienne ellen, aki 65. a világranglistán.

Djokovics novemberben jelentette be, hogy megkapta az ausztrál hatóságoktól a beutazási vízumot, így indulhat az év első Grand Slam-tornáján. Az AO kilencszeres bajnoka tavaly nem szerepelhetett ott, mert nem tudta és nem is akarta bizonyítani, hogy beoltották koronavírus ellen. Mivel hamis adatokat is szolgáltatott, nemcsak a beutazást tiltották meg számára, hanem három évre kiutasították az országból. Ausztrália időközben hatályon kívül helyezte az oltottsági kötelezettséget, az illetékes hatóságok pedig megváltoztatták korábbi döntésüket, és mégis adtak vízumot Djokovicsnak.

A korábbi US Open-győztes Danyiil Medvegyevnek nem kellett teljes meccset játszania az adelaide-i nyitó fordulóban, ugyanis az olasz Lorenzo Sonego a második szettben karsérülés miatt feladta a találkozójukat.

ATP ADELAIDE
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Djokovic (szerb, 1.)–Lestienne (francia) 6:3, 6:2
Medvegyev (orosz, 3.)–Sonego (olasz) 7:6 (8-6), 2:1-nél Sonego feladta
Sinner (olasz, 6.)–Edmund (brit) 6:3, 6:2
Hacsanov (orosz, 8.)–Cachin (argentin) 6:2, 6:4

WTA ADELAIDE
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Cseng (kínai)
–Kontaveit (észt, 6.) 6:1, 4:6, 7:6 (9-7)
Vondrousova (cseh)–Alekszandrova (orosz, 8.) 4:6, 6:3, 6:2
Azarenka (fehérorosz)–Kalinyina (ukrán) 7:6 (11-9), 7:6 (7-5)
Liu (amerikai)–Hon(ausztrál) 4:6, 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik