Tenisz: Djokovics nagy küzdelmet követően tornagyőztes Adelaide-ben

Vágólapra másolva!
2023.01.08. 14:03
null
Ez volt Novak Djokovics 92. ATP-tornagyőzelme (Fotó: Getty Images)
Nagy küzdelmet követően az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics nyerte meg az adelaide-i kemény pályás tenisztorna férfiversenyét.

A viadal vasárnapi döntőjében a világranglistán 33. helyezett amerikai Sebastian Korda volt az egykori világelső, jelenleg 5. szerb klasszis ellenfele.

Az egy-egy bréket hozó első játszma a rövidítésben dőlt el, és Korda tett szert szettelőnyre. A második játszma végkifejletében az amerikai 6:5-ös előnyét követően brék-, illetve mérkőzéslabdához jutott, de azt szerb riválisa hárította, majd a rövidítésben egyenlített. A harmadik szettben egyetlen brék bizonyult döntőnek, Djokovics 5:4-es vezetését követően vette el Korda adogatójátékát.

A mérkőzés 3 óra 9 percig tartott.

A 35 éves Djokovics karrierje 92. ATP-tornagyőzelmét aratta.

ATP 250-ES TORNA, ADELAIDE (643 ezer dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Korda (amerikai) 6:7 (8–10), 7:6 (7–3), 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik