Tenisz: Gálfi Dalma fordulatos meccsen nyert és negyeddöntőbe jutott Linzben

2023.02.09. 16:32
null
Gálfi Dalma sikerrel vette a nyolcaddöntőt (Fotó: Getty Images, archív)
Gálfi Dalma egyesben bejutott a linzi kemény pályás női tenisztorna negyeddöntőjébe, miután csütörtökön három játszmában legyőzte német riválisát.

 

A világranglistán 92. magyar játékos az egyesben már negyedik, összességében hatodik linzi meccsén jól kezdett a szabadkártyás Eva Lysszel (126.) szemben. Adogatásait magabiztosan hozta, riválisának pedig második szervajátékát elvette, majd előnyét magabiztosan vitte végig, így szettelőnybe került.

A másodikban hasonlóan jól kezdett a magyar teniszező, de sorra hibázta el bréklabdáit a szett első felében, Lys pedig a 3:2-es előnyénél elvette szerváját, majd egyenlített.

A mindent eldöntő szett elején úgy tűnt, Gálfiban benne maradt a játszmavereség, bizonytalanná vált, s riválisa szinte azonnal brékelni tudott, így a 24 éves magyar játékos nehéz helyzetbe került. Azonban a folytatásra ismét összeszedte magát, sikerült váltania és 1:3 után sorra nyerte a játékokat, s 6:3-ra megnyerte a döntő szettet.

Gálfi Dalma a legjobb nyolc között a világranglistán 89. cseh Markéta Vondrousovával csap össze.

WTA 250-ES TORNA, LINZ
Női egyes
Nyolcaddöntő

Gálfi Dalma–Eva Lys (német) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
17 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46