Tenisz: Piros Zsombor újra edz, immár Noszály nélkül

2023.02.11. 10:27
null
Piros Zsombor két és fél év után hagyta abba a közös munkát edzőjével (Fotó: Árvai Károly)
Egyhetes kényszerpihenő után újra elkezdte az edzéseket Piros Zsombor, a magyar tenisz Davis-kupa-válogatott tagja, akinek a felkészülését immár nem Noszály Sándor irányítja.

 

A 23 éves játékos múlt pénteken bravúrral legyőzte Benjamin Bonzit a franciák elleni, tatabányai Davis-kupa-selejtezőben, másnap azonban már nem tudott kiállni, és egy hetet ki kellett hagynia.

„Ki kellett vágni a vérhólyagot a lábamból, még nem tudok csúszni, de már jól tudok mozogni. Szerintem keddre jól leszek, a következő versenyem kezdésére” – nyilatkozott Piros Zsombor a magyar szövetség honlapján, hozzátéve, hogy legutóbb 2019-ben volt ilyen fajta sérülése, akkor fel kellett adnia egy meccset miatta.

A magyar teniszező a jövő héten a franciaországi Cherbourgban, egy challenger-tornán szerepel.

„Nem leszek százszázalékos, nem edzettem egy hetet, így nehéz lesz, de szerintem jó lesz a lábam. Nem számítok óriási sikerre, de ilyenkor is szoktak meglepő eredmények születni”– fogalmazott.

Piros Zsombor Szintai Dáviddal utazik a viadalra.

„Sajnos Noszály Sándorral két év után véget ért a közös munka, és most edző nélkül vagyok. Ezen a héten a testvéremmel mentem volna Vilniusba, azt ugye lemondtam a sérülésem miatt, hála istennek, hogy Dávid barátom elfogadta ezt a felkérésemet a következő hétre, nagyon örülök neki” – mondta.

Legfrissebb hírek

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
9 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
16 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik