Tenisz: Carlos Alcaraz nyert Indian Wellsben, újra világelső

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 07:16
null
Carlos Alcaraz újra világelső (Fotó: Getty Images)
Carlos Alcaraz nyerte meg az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan megverte az orosz Danyiil Medvegyevet, és diadalával újra átvette a vezetést a világranglistán.

 

Az idény egyik slágermeccsének mindkét játékos számára nagy volt a tétje, mivel a 19 éves spanyol – a US Open címvédője – sikerével visszaszerezhette Novak Djokovicstól az éllovas pozíciót a világranglistán, míg a New York-i Grand Slamen 2021-ben bajnok orosz 20-ra növelhette volna veretlenségi sorozatát. Alcaraz ebben az évben már győzött Buenos Airesben és döntős volt Rio de Janeiróban – az idén 13/1-es mutatónál tartott –, és tavaly szeptember 12-től idén január 29-ig vezette már a világranglistát, azóta viszont az élen töltött hetekben rekordot döntő Novak Djokovics uralkodott. Medvegyev pedig legutóbb az Australian Open harmadik fordulójában kapott ki, azóta Rotterdamban, Dohában is Dubajban is diadalmaskodott.

Az első kaliforniai fináléjukra készülő játékosok egymás elleni mérlegében a moszkvai teniszező állt jobban, ugyanis eddigi egyetlen összecsapásukon megverte Alcarazt a 2021-es wimbledoni tornán.

A kaliforniai sivatagban a murciai tinédzser kezdett jobban, 3:0-ra elhúzott, míg Medvegyev sokat rontott, kevés első szervát ütött be, és őt láthatóan jobban zavarta a kavargó szél. Mivel bréklabdáig sem jutott el, Alcaraz besöpörte az első szettet, majd a folytatásban, kihasználva ellenfele gyengélkedését, dupla brékelőnybe került (4:0). Az orosz még összehozott két gémet, de fordítani nem volt esélye, a szintén exvilágelső és GS-bajnok Juan Carlos Ferrero tanítványa pedig 1 óra 10 perc elteltével lezárta a mérkőzést.

Indian Wellsben sorozatban ötödször avattak új bajnokot a férfiaknál.

ATP-TORNA, INDIAN WELLS (10.1 millió dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Alcaraz (spanyol, 1.)–Medvegyev (orosz, 5.) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
1 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik