Tenisz: bravúros fordítást mutatott be Piros Zsombor Madridban

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 07:44
null
Piros Zsombor kiváló formának örvend, ezúttal is remekelt (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor bravúros fordítással hétfő este megnyerte első mérkőzését a madridi salakpályás tenisztorna selejtezőjében.


Az elmúlt két hétben két challengertornán is diadalmaskodó magyar játékos elvesztette az első játszmát a spanyol Pablo Andújar ellen, de a folytatásban már sokkal jobban játszott riválisánál, aki pályafutása csúcsán a 32. helyen is állt a világranglistán.

A rangsorban 118. Piros a második és harmadik szettben egyaránt kétszer vette el 37 esztendős ellenfele adogatójátékát, miközben a sajátját minden alkalommal megnyerte, így a több mint kétórás mérkőzésen felülmúlta Andujart.

A selejtezőből két győzelemmel lehet feljutni az 1000-es besorolású szupertorna szerdán rajtoló főtáblájára, amelyért a 23 éves magyar teniszező a horvát Borna Gojóval találkozik, aki 110. a világranglistán. Az elitmezőnyben magyar részről alanyi jogon ott lesz Fucsovics Márton (83.), Bondár Anna (89.) és Gálfi Dalma (93.), illetve párosban Babos Tímea a kazah Anna Danyilina oldalán.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Férfiak

Piros Zsombor (23.)–Pablo Andújar (spanyol) 3:6, 6:1, 6:2

KORÁBBAN
Férfiak
Daniel Altmaier (német, 4.)–Balázs Attila 6:1, 6:1

Nők
Kimberly Birrell (ausztrál, 21.)–Jani Réka 6:0, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Piros Zsombor kikapott az oeirasi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.01.25. 15:04

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Piros Zsombor döntős az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2026.01.24. 17:33

Piros Zsombor bejutott az oeirasi tenisztorna elődöntőjébe

Tenisz
2026.01.23. 19:20
Ezek is érdekelhetik