Tenisz: Piros Zsombor karriercsúccsal a 118. helyen áll a világranglistán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.04.24. 10:56
null
Piros Zsombor feljött a 118. helyre (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Piros Zsombor portugáliai tornagyőzelmével feljött az újabb karriercsúcsot jelentő 118. helyre a férfi tenisz-világranglistán.

 

A 23 éves Piros Zsombor két hete még a 167. helyen állt, ám azóta megnyerte a spliti, majd vasárnap az oeirasi challengerversenyt is, utóbbit ráadásul szettveszteség nélkül. Sok ideje azonban nincs kiélvezni a sikert, mivel hétfőn (ma) délután már a másfél hetes madridi szupertorna selejtezőjében lesz érdekelt – a védett ranglistával induló Balázs Attilával (747.) együtt.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton nyolc pozíciót rontva a 83., a Davis-kupa-válogatott vezére a héten főtáblás lesz a spanyol fővárosban. A harmadik top 200-as magyar, Marozsán Fábián a 137. helyen áll.

A nőknél három magyar található a 89. és a 93. hely között: Bondár Anna a 89., Udvardy Panna a 91., Gálfi Dalma pedig a 93. Bondár és Gálfi is Madridban szerepel a héten, míg a februárban bokasérülést szenvedett Udvardy még a rehabilitációját tölti. Jani Réka (131.) a madridi kvalifikációban lép pályára, a vasárnap az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tornagyőztes Babos Tímea pedig a 302. helyen áll.

Ami az élmezőnyt illeti, a férfiaknál a Banja Lukában csak negyeddöntőig jutó Novak Djokovics változatlanul vezeti a mezőnyt a barcelonai címét megvédő spanyol Carlos Alcaraz és az orosz Danyiil Medvegyev előtt. A nőknél a lengyel Iga Swiatek stuttgarti trófeájával megszilárdította világelsőségét, mögötte a fehérorosz Arina Szabalenka és az amerikai Jessica Pegula következik.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
18 órája

Fucsovics feladta, Udvardy és Bondár kikapott Cincinnatiben

Tenisz
2026.08.14. 19:00

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
2026.08.11. 22:33

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03