Tenisz: 2:5-nél beindult, és már elődöntős Alcaraz Madridban

2023.05.03. 18:26
null
Carlos Alcaraz: Ez is megvan! (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz két játszmában legyőzte Karen Hacsanovot a madridi teniszverseny férfi negyeddöntőjének szerdai játéknapján, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a horvát Borna Coric lesz az ellenfele.

 

Az első játszmában Carlos Alcaraz 3:3-nál elvette riválisa adogatását, és ahogyan egy címvédőhöz illik, a harmadik játszmalabdával be is húzta a szettet. A második már nem volt ilyen egyértelmű, hiszen elsőként Karen Hacsanov csinált pontot az ellenfél szervagémjéből, és 4:1-es vezetésénél megint volt rá esélye. Csakhogy Alcaraz két brékpontot hárítva megmentette a gémet, ami fordulópontnak bizonyult: az orosz a következő adogatójátékát még nagy csatában megnyerte, aztán már csak asszisztálni tudott ahhoz, hogy a sebességet váltó spanyol zsinórban öt játékot hozva kiharcolta az elődöntőt érő győzelmet.

A VÉGJÁTÉK


A szerdai első női negyeddöntőben Veronyika Kugyermetova megnyerte az első szettet, de a másodikat olyan simán elveszítette, hogy majdhogynem biztosnak tűnt a tavaly döntős Jessica Pegula továbbjutása. Csakhogy az orvosi szünet jót tett az orosznak, a harmadik játszmát brékkel indította, csinált további kettőt, és az idén már harmadszor jutott elődöntőbe. A meccs után Kugyermetova elárulta, életében először kevéske sör elfogyasztásával segíti a meccsek utáni regenerációt, és ez a madridi tornán eddig kiválóan működik…

Kugyermetova elődöntőbeli ellenfele az első helyen kiemelt Iga Swiatek lesz, aki csupán három játékot engedélyezett horvát ellenfelének, Petra Marticnak.

ATP MASTERS 1000, MADRID (7.7 millió euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Alcaraz (spanyol, 1.)–Hacsanov (orosz, 10.) 6:4, 7:5
Coric (horvát, 17.)–Altmaier (német) 6:3, 6:3
Csütörtök
Csang Csi-csen (kínai)–Karacev (orosz)
Struff (német)–Cicipasz (görög, 4.)

WTA 1000, MADRID (7.7 millió euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

V. Kugyermetova (orosz, 12.)–Pegula (amerikai, 3.) 6:4, 0:6, 6:4
Swiatek (lengyel, 1.)–Martic (horvát, 27.) 6:0, 6:3
Kedden
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Serif (egyiptomi) 2:6, 6:2, 6:1
Szakkari (görög, 9.)–Begu (román, 31.) 6:7 (3–7), 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Alcaraz kimászott egy gödörből, de Shelton nem hagyta magát: az amerikai jutott be a US Open elődöntőjébe!

Tenisz
2026.09.09. 09:47

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38

US Open: Carlos Alcaraz szetthátrányból jutott a 32 közé

Tenisz
2026.09.03. 08:00

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Serena Williams és Carlos Alcaraz vegyes párosban indul az US Openen

Tenisz
2026.08.22. 21:21