Tenisz: Medvegyev és Cicipasz is az elődöntőben Rómában

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 22:59
null
Medvegyev bejutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)
A világranglista 3. helyezettje, Danyiil Medvegyev simán felülmúlta német ellenfelét, Yannick Hanfmannt, míg Sztefanosz Cicipasz szintén két szettben győzedelmeskedett Borna Coric ellen az ezres kategóriájú római salakpályás tenisz mesterversenyen a férfi egyes negyeddöntőjében, így mindketten bejutottak a legjobb négy közé. 

Az orosz Medvegyev esélyt sem igazán hagyott ellenfelének a negyeddöntőben. Már az első percektől érezhetően jobban és koncentráltabban játszott, mint a német, így nem is lehetett kérdés, hogy érvényesül a papírforma. Medvegyev végül 1 óra 22 perc alatt, két 6:2-es szettel biztosította be a továbbjutását az elődöntőbe.

Cicipasz – Medvegyevhez hasonlóan – simán, 6:3-ra nyerte az első játszmát, azonban a másodikban már meg kellett küzdenie horvát ellenfelével. Nyolc játék után még 4:4 is volt az állás a két teniszező között, de ekkor összeszedte magát a görög és magabiztosan megnyerte a következő két játékot, hogy megmérkőzhessen az orosszal a legjobb négy között.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (7 705 780 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 3.)–Hanfmann (német)6:2, 6:2
Cicipasz (görög 5.)–Coric (horvát, 16.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
11 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58
Ezek is érdekelhetik