
A Bondár Anna a belga Greet Minnen oldalán szombaton az Aojama Suko, Sibahara Ema duó ellen jutott tovább a Roland Garros harmadik fordulójába, ahol a 12. kiemelt amerikai Asia Muhammad és a mexikói Giuliana Olmos várt rá.
Bondárék remekül kezdték a mérkőzést, 3:0-ra elhúztak az első játszmában, de innen viszonylag könnyen visszajött az amerikai, mexikói duó. Ezt követően ismét Bondár és Minnen került fölénybe, melynek eredménye három gyors pont volt, az első játszmát Bondár ásszal zárta le.
A második játszma kevésbé szoros játékot hozott. Bondárék csak 0:5-nél tudtak egy pontot hozni, majd két játszmalabdát is hárítottak, a harmadikat már nem tudták, így 6:1-re elbukták a második szettet.
A döntő szettben a magyar, belga páros ugyan elvesztette első adogatását, utána azonban zsinórban öt pontot is nyert, az utolsó kettőt ráadásul semmire hozva. Muhammadék még egy játékot nyertek, de Bondárék a következő labdamenetben lezárták a mérkőzést, és bejutottak a legjobb nyolc közé.
ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, 3. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)–Asia Muhammad, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 6:3, 1:6, 6:2

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Bondár két játszmában legyőzte Kalinyinát Torontóban

Bondár Anna húsz helyet javított a tenisz-világranglistán

