Tenisz: 2019-ben az öngyilkosságot fontolgattam – Nick Kyrgios

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.15. 10:48
null
Nick Kyrgiost sem kerülték el a mentális gondok,de sikeresen megküzdött velük (Fotó: Getty Images)
A Netflix „Break Point” című teniszes dokumentumfilm-sorozatában beszélt életének egyik legsötétebb időszakáról Nick Kyrgios, a férfi teniszezés fenegyerekének tartott ausztrál versenyző.

A szóban forgó eseményekre azután került sor, hogy Kyrgios kikapott Rafael Nadaltól a 2019-es wimbledoni teniszbajnokság második fordulójában.

Teljesen komolyan elgondolkodtam az öngyilkosság lehetőségén. Kikaptam Wimbledonban. Felébredtem, az apám pedig ott ült az ágyam szélén és zokogott. Ez jelentette számomra az ébresztőt. Azt mondtam magamnak: »Oké, ezt így nem csinálhatom tovább«. Végül egy londoni pszichiátriai intézetben kötöttem ki, ahol sikerült megoldani a problémáimat” – idézte fel az esetet Nick Kyrgios, majd beszélt a negatív spirálról, amibe belekerült.

„Ittam, drogoztam, megszakítottam a kapcsolatot a családommal és a közeli barátaimat is elkergettem magam mellől. A vak is láthatta, hogy szenvedek. A karomat beborították a sebhelyek, ezért is játszottam karpántban, hogy eltakarjam a vágások nyomait” – mondta a 28 éves teniszező.

„Azt mondtam neki: »Nem ez a te utad, haver. Te is tudod, hogy nagyobb és szebb dolgokra vagy hivatott.« Nick is könnyezett, és én mindig itt vagyok neki. Amikor nincs itthon, ő az első számú prioritásom. Nick érzékeny, törékeny lélek” – mesélt a közösen átvészelt nehézségekről George Kyrgios, Nick Kyrgios édesapja.

Kyrgios – aki az előző évi wimbledoni bajnokságon a döntőig menetelt, ahol Novak Djokoviccsal szemben maradt alul – a Neftlix dokumentumfilm-sorozatában arról is beszélt, hogy egy Wimbledoni tornagyőzelemmel bemutatna a kritikusainak, mivel folyamatosan azt hallja, hogy túlzottan hullámzó a teljesítménye.

Legfrissebb hírek

Australian Open: Shelton remek játékkal helyettesítette Djokovicsot

Tenisz
2026.01.26. 14:23

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Szabalenka visszavágót szeretne Kyrgios ellen

Tenisz
2026.01.01. 13:59

Kyrgios két szettben felülmúlta Szabalenkát a nemek csatájában

Tenisz
2025.12.28. 19:00

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2025.12.27. 11:08

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

A nemek harca: Szabalenka összecsap Kyrgiosszal Dubaiban

Tenisz
2025.11.04. 15:30

Kyrgios ismét megsérült, kihagyja a wimbledoni tenisztornát

Tenisz
2025.06.03. 11:38
Ezek is érdekelhetik