Tenisz: a Stuttgartban nyerő Tiafoe a tizenhat között búcsúzott Londonban

P. V.P. V.
2023.06.21. 21:09
null
A stuttgarti tornát megnyerő Tiafoe-nak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Londonban (Fotó: AFP)
A füves pályán a stuttgarti ATP 250-es tornát múlt héten megnyerő Frances Tiafoe-nak Londonban a legjobb tizenhat jelentette a végállomást, miután két szettben kikapott amerikai honfitársától, Sebastian Kordától. Az ATP 500-as viadal nyolcaddöntőjének első napján a többi mérkőzésen győztek az esélyesek. 

A játéknap első mérkőzésén három szettben dőlt el, hogy a hatodik kiemelt Lorenzo Musetti jut be a nyolc közé az amerikai Ben Sheltonnal szemben. A hazai pályán szereplő, ötödik kiemelt Cameron Norrie rosszul kezdte a Jordan Thompson elleni találkozót, hiszen az ausztrál hozta az első szettet, a brit azonban összeszedte magát és végül érvényesítette a papírformát.

A világranglista 6. helyén álló Holger Runénaknem okozott gondot a 265. Ryan Peniston, a dán simán nyert két szettben. Bár a nap utolsó mérkőzésének első szettje tie-breakben dőlt el, másfél órára sem volt szüksége Sebastian Kordának, hogy elüsse a továbbjutástól a torna 4. kiemeltjét, a múlt heti, stuttgarti viadalon diadalmaskodó Frances Tiafoe-t.

TENISZ
ATP 500-AS TORNA, LONDON (2195 ezer euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ
Musetti (olasz, 6.)–Shelton (amerikai) 6:4, 4:6, 6:4
Norrie (brit 5.)–Thompson (ausztrál)4:6, 6:3, 6:2
Rune (dán, 2.)–Peniston (brit)6:3, 6:4

Korda (amerikai)–Tiafoe (amerikai, 4.)7:6 (7–2), 6:3

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Harry Kane kapta az Aranylabdát 2026-ban!

Minden más foci
2026.10.26. 23:58

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52