Wimbledon: Marozsán újra győzött, játszhat a főtábláért

Vágólapra másolva!
2023.06.28. 14:31
null
Folytassa, Marozsán! (Fotó: Imago-Images)
A londoni Wimbledonban zajló füves pályás Grand Slam-torna selejtezőjének második fordulójában a kvalifikáció 3. kiemeltje, a világranglistán 95. Marozsán Fábián a 168. helyen rangsorolt svéd Elias Ymerrel találkozott, s két szettben győzött az eső miatt egy időre félbeszakított mérkőzésen.

Tipikus angol időjárás – szürke égbolt, szeles idő, 20 fokos hőmérséklet – mellett kezdődött, s meglehetősen szokatlanul alakult az első játszma: viszonylag ritka, hogy egy meccsen az első hét játékból csak egyben szülessen fogadópont. Itt azonban pont ez történt, az ötödik játékban Marozsán adogatásánál a svéd még bréklabdáig is jutott – a 23 éves magyar teniszező ezt viszont hárította. Aztán a nyolcadik játszmában 4:3-as vezetésénél már Marozsán jutott bréklabdához, rögtön háromhoz is miután villámgyorsan elhúzott semmire fogadóként, s végül a harmadik fogadóesélyét már ki is használta, majd adogatóként a második játszmalabdáját érvényesítve 6:3-ra nyerte a mindössze 23 percig tartó szettet – amelyben egyébként mindketten négy-négy fogadópontot hoztak össze.

A másodikban sem sokat változott a játék képe: mindkét játékos nagyon magabiztos adogatójátékkal rukkolt elő, s ugyan valamivel több pontot szereztek mindketten fogadóként, ezúttal csupán Marozsán jutott bréklabdákhoz, ám a két lehetőségéből egyiket sem tudta kihasználni.A legjobb úton haladtak a felek a rövidítés felé, amikor Ymer adogatásánál Marozsán 0:30-ra vezetett, ám a székbíró közbeszólt, s jelezte, megérkezett a végig a levegőben lógó eső, úgyhogy félbeszakította a játékot.

Nagy kérdés volt, hogy a közel egy órán át tartó kényszerpihenő mennyire zökkenti ki az igencsak belelendülő Marozsánt, s mennyire tudja magát összekapni magát a svéd. Nos, elsőre úgy tűnt, Ymer jön ki jobban a szünetből, hiszen két ászt ütve elhárította a brékveszélyt, s végül hozta is az adogatását, ám Marozsán a saját szerváit szállította, így jöhetett a rövidítés. Ebben pedig Marozsán ellenállhatatlanul kezdett, egymás után gyűjtötte pontokat, s mindössze egy labdamenetet engedett át Ymernek, így 74 perc alatt pályafutása második füves pályás meccsét is megnyerve bejutott a selejtező harmadik fordulójába.

A főtábláért Marozsán ellenfele a német Maximilian Marterer (169.) lesz, aki a belga Gauthier Oclin (214.) ellen nyert két 6:2-es játszmában.

WIMBLEDON (44.7 millió dollár, fű)
FÉRFI EGYES
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Marozsán (3.)–E. Ymer (svéd) 6:3, 7:6 (7–1)

KÉSŐBB
Kb. 14.55:
Piros (16.)–Llamas (spanyol)

NŐI EGYES
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Kb. 18.15:
Jani–Nao (japán, 22.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik