Wimbledon: Fucsovics, Bondár és Gálfi is a szerdai programban

2023.07.04. 21:35
null
Fucsovics is szerdán folytatja (Fotó: eurosport.hu)
A wimbledoni nyílt teniszbajnokság keddi napján csupán a két fedett pálya programjában szereplő mérkőzéseket tudták megrendezni, a külső pályákon csupán bő egy órát lehetett játszani, délután negyed kettőtől ugyanis folyamatosan esett az eső, így ezeket a találkozókat törölték a programból, és szerdára halasztották. Így Fucsovics Márton, Gálfi Dalma és Bondár Anna is szerdán lép pályára.

 

A viadal honlapján megjelent a szerdai játékrend, amely szerint Fucsovics a 15-ös pályán folytatja majd Griekspoor ellen, a negyedik összecsapás lesz az övék. Előttük egy-egy 0:0-ról induló férfi és női meccs lesz, így az események kedvező alakulása esetén délután, 16.00 körül kezdhetik a folytatást. Rögtön Fucsovics meccse után jön Gálfi Dalmáé a 18 éves cseh Linda Nosková ellen, s ha a fiúk folytatása nem húzódik el nagyon, akkor ők nagyjából 18.00 körül léphetnek pályára.

A szerdai programban szerepel még Bondár Anna törölt meccse is, ő Bianca Andreescu ellen a 14-es pálya negyedik meccsét játssza. Előtte egy nulláról induló női meccs után két a második játszmában félbeszakadt férfi összecsapás lesz itt, ami azt jelenti, hogy legkorábban ők is olyan délután négy körül kezdhetnek.

Persze minden számítgatás borul a várható kezdésekkel kapcsolatban, ha szerdán is esik az eső – erre a jelenlegi időjárás-jelentések szerint nagyjából kora délutánig van halovány esély.

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
A MAGYAROK SZERDAI PROGRAMJA
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Kb. 16.00:
Fucsovics Márton–Tallon Griekspoor (holland, 28.) 6:4, 3:1 (40:40) – eső miatt félbeszakadt

NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Kb. 18.00:
Gálfi Dalma–Linda Nosková (cseh)
Kb. 16.00: Bondár Anna–Bianca Andreescu (kanadai)

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52