Tenisz: Piros Zsombor kihagyja a US Opent

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 16:01
null
Piros Zsombor nem indul (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Nem indul el az amerikai nyílt bajnokság e heti selejtezőjében Piros Zsombor, a férfi tenisz-világranglista 113. helyezettje.

 

A 23 éves játékos a szövetség közösségi oldalán elmondta, jelenleg számára egy felkészülési hét zajlik Budapesten a következő két salakos challenger-versenyére Comóban és Genovában.

„Tavaly nem éreztem jól magam a US Openen, nagyon párás volt az idő, nem tudtam kihozni magamból a legjobbat, emellett salakon lesz szeptemberben a Davis Kupa-osztályozó is, ráadásul volt egy makacs bokaficamom is, ezért döntöttem így – mondta a háromórás hétfői edzését követően. – A Grand Slameken van a nagy pénz, ha kijön a lépés, akkor óriási tapasztalat, nagy stadionokban is lehet játszani, de nekem most a januári Australian Open főtáblája a cél.”

Világranglistás helyezéséről elmondta, esténként lefekvéskor is eszébe jut, hogy régóta „várakozik” a top 100 kapujában, ugyanis előfordult, hogy egyetlen meccsre, sőt szettre volt az élő ranglistán a legjobb 100-tól.

„Nehéz ezt elviselni, úgy érzem, hogy már benn kellene lennem a legjobbak között, de nincs sok védendő pontom idén, és bízom benne, hogy ősszel áttöröm ezt a kaput” – jelentette ki Piros Zsombor, majd rátért a szeptember 15-16-án sorra kerülő keszthelyi Davis Kupa-osztályozóra, amelyet a törökökkel vív a válogatott.

„A Davis Kupa nekem mindig egy ajándék, egy olyan hét, amely ritkán adatik meg egy teniszezőnek, mivel csapatban játszhat. A címeres mezben a hazámért játszani – ez magáért beszél. Mindig libabőrös vagyok, amikor megszólal a himnusz, mindig 120 százalékot nyújtok, ez most sem lesz másként – fejtette ki a játékos, hozzátéve, új helyzetnek számít, hogy ezúttal a magyarok lesznek az esélyesek. – Eddig bedobtak a mélyvízbe azzal, hogy úgysincs esélyem, aztán meghúztam a váratlant, és mindenki meglepődött. Most más felálláshoz kell majd alkalmazkodnom.”

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
6 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
9 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
18 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19
Ezek is érdekelhetik