US Open: a harmadik szett rövidítésében is félbeszakadt Babosék meccse

V. J./MTIV. J./MTI
2023.08.25. 08:43
null
Babos Tímea mérkőzése hat és fél óra után sem ért véget (Fotó: Getty Images, archív)
Babos Tímea mérkőzése sokadszor is félbeszakadt csütörtökön az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.


A világranglistán 200. Babos Tímea a hazai közönség előtt szereplő Fiona Crawleyval (731.) találkozott, aki az előző körben Jani Rékát búcsúztatta. A döntő szettben a magyar játékosnak labdái voltak a 4:0-hoz, de ellenfele 3:2-re feljött, amikor eleredt az eső. Háromórás szünet következett, majd további kisebb megszakításokkal jutottak el a rövidítésig (6:6). Ebben 5–5 volt az állás, amikor ismét csapadékosra fordult az idő New Yorkban, és a mérkőzésvezető úgy döntött, hogy elnapolja a meccset. A találkozó csaknem hat és fél órája zajlik, a „nettó” játékidő pedig 2 óra 49 perc, folytatás magyar idő szerint 18 óra körül.

A 30 éves Babos legutóbb egyéniben 2020-ban indult a US Openen, akkor a főtábla első fordulójában búcsúzott.

A selejtezőben három győzelem kell a főtáblára kerüléshez.

A US Open jövő héten kezdődő főtáblás küzdelmeiben alanyi jogon Fucsovics Márton (58.), Marozsán Fábián (83.), a védett ranglistával induló Balázs Attila, valamint Udvardy Panna (124.) képviseli a magyar színeket.

US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ

Babos Tímea–Fiona Crawley (amerikai) 2:6, 6:3, 6:6 (5–5) – félbeszakadt

Korábban
Elena-Gabriela Ruse (román)–Gálfi Dalma (17.) 4:6, 6:1, 7:5
Elizabeth Mandlik (amerikai)–Bondár Anna (24.) 6:3, 7:6 (8–6)

Legfrissebb hírek

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
2026.09.13. 09:33

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Katerina Siniaková és Taylor Townsend nyerte a női párost a US Openen

Tenisz
2026.09.11. 21:42

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18