US Open: Keys nagyot fordított, megvan neki a 100!

K. Zs.K. Zs.
2023.09.02. 22:12
null
Madison Keys boldogan ünnepelte a győzelmét (Fotó: Getty Images)
A második helyen kiemelt Arina Szabalenka a harmadik mérkőzését is fölényesen megnyerte az Egyesült Államok idei nemzetközi teniszbajnokságán (US Open), viszonylag könnyedén jutott tovább leendő ellenfele, Darija Kaszatkina is, azonban a New York-i közönség szívét Madison Keys győzelme dobogtatta meg igazán.

 

Madison Keys az első játszmát elveszítette Ljudmila Szamszonova ellen, méghozzá fájdalmas körülmények között: 5:5-nél 30:0-ről kiengedte kezéből az adogatójátékát – addig egyetlen szervalopás sem volt a meccsen –, majd a következő játékban hiába volt két brékpontja, elbukta a játszmát.

A férfiak szombati mérkőzéseiről ide kattintva olvashatnak!

A 28 éves amerikai nem húzta fel magát, összeszedett tenisszel folytatta. Szamszonova egyetlen adogatójátékában sem lehetett nyugodt, bele-belehibázott, és Keys kíméletlenül kihasználta a lehetőséget: a második és a harmadik játszmában minden adogatógémjét megnyerte, csinált összesen négy bréket, és tulajdonképpen simán behúzta a 2 óra 8 percig tartó meccset.

„Sok-sok évvel ezelőtt itt nyertem meg az első mérkőzésemet Grand Slam-tornán, nagyszerű érzés, hogy ez a mostani is ezen a pályán született meg” – értékelt boldogan Keys, merthogy a szombati sikere különleges: ez volt a 100. győzelme Grand Slam-versenyen.

Az a bizonyos első győzelem 12 évvel ezelőtt született meg, és a mostanival együtt 28 követte a US Openen. Karrierje során a 28 éves amerikai hatodszor lesz játékban a verseny második hetében – a legtovább 2017-ben lépkedett, egészen a döntőig.

Keys egy rutinos honfitársa, a szintén háromszettes csatában továbbjutó Jessica Pegula ellen folytatja a nyolcaddöntőben.

TENISZ
US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény pálya)

NŐK, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Burel (francia) 6:1, 6:1
Kaszatkina (orosz, 13.)–Minnen (belga) 6:3, 6:4
Keys (amerikai, 17.)–Szamszonova (orosz, 14.) 5:7, 6:2, 6:2
Pegula (amerikai, 3.)–Szvitolina (ukrán, 26.) 6:4, 4:6, 6:2
Cseng Csin-ven (kínai, 23.)–Bronzetti (olasz) 6:3, 4:6, 6:4
Később
Boulter (brit)–Stearns (amerikai)
Alekszandrova (orosz, 22.)–Vondrousová (cseh, 9.)
Dzsabur (tunéziai, 5.)–Bouzková (cseh, 31.)
Korábban játszották
Swiatek (lengyel, 1.)–Juvan (szlovén) 6:0, 6:1
Ostapenko (lett, 20.)–Pera (amerikai) 4:6, 6:3, 6:3
Wozniacki (dán)–Brady (amerikai) 4:6, 6:3, 6:1
Gauff (amerikai, 6.)–Mertens (belga, 32.) 3:6, 6:3, 6:0
Cirstea (román, 30.)–Ribakina (kazah, 4.) 6:3, 6:7, 6:4
Bencic (svájci, 15.)–Csu Lin (kínai) 7:6, 2:6, 6:3
Muchová (cseh, 10.)–Townsend (amerikai) 7:6, 6:3
Vang Hszin-jü (kínai)–Schmiedlová (szlovák) 4:6, 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
2026.09.13. 09:33

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Katerina Siniaková és Taylor Townsend nyerte a női párost a US Openen

Tenisz
2026.09.11. 21:42

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18