Tenisz: Zverev két szettben legyőzte Rubljovot a vb-n

B. A.B. A.
2023.11.17. 22:24
null
Alexander Zverev nyert Andrej Rubljov ellen, de így sem jutott tovább a világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
A Torinóban zajló tenisz-világbajnokság Piros csoportjának utolsó fordulójában Alexander Zverev kétszettes győzelmet aratott Andrej Rubljov felett.

 

Annak ellenére, hogy a csoportból Danyiil Medvegyev és Carlos Alcaraz jutott tovább, Andrej Rubljov és Alexander Zverev is komolyan vette a találkozót. Rubljovnak ez a negyedik vb-je, és nem volt olyan, ahol ne nyert volna legalább egy meccset, így emiatt is harcolhatott.

Az első szettben hamar brékelőnybe került az orosz, a német teniszező azonban visszajött, és 4:4-nél ő brékelte Rubljovot, majd behúzta a több mint egyórás első játszmát.

A második szettben 3:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, aztán Zverev semmire hozta saját adogatását, majd brékelte Rubljovot, nagy lépést téve a győzelem felé. Utóbbi még hozta az adogatását, majd két meccslabdát is hárított, a harmadikat viszont Zverev értékesítette, és megnyerte második csoportmeccsét is, de a továbbjutásra ez sem volt elég. Rubljov pedig nemhogy mérkőzést, még szettet sem nyert a negyedik világbajnokságán.

TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ,
PIROS CSOPORT
A. Zverev (német, 8.)–Rubljov (orosz, 5.) 6:4, 6:4
KORÁBBAN
Alcaraz (spanyol, 2. kiemelt)–Medvegyev (orosz, 3.) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
21 perce

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01

Fritz lesz Marozsán következő ellenfele a hallei tenisztornán

Tenisz
2026.06.17. 15:58
Ezek is érdekelhetik